Nem fogadta a kormány a holland delegációt, akik nem hittek Sargentininek

A jelentés helyett saját tapasztalatokra támaszkodtak volna.

Törölte tervezett magyarországi látogatását a holland parlament delegációja, amely a demokrácia állapotát vizsgálta volna hazánkban – írja a hvg.hu. Utukat értelmetlennek találták, miután kiderült, hogy a magyar kormány nem hajlandó velük találkozni. Pedig a delegáció éppen azért utazott volna hazánkba, mert nem hisznek a Sargentini-jelentésben tett megállapításoknak.

Anne Mulder holland képviselő a hvg.hu-nak elmondta, hogy a hágai parlamentben régóta téma az Európai Unió alapszerződésének hetes cikkelye alapján Magyarországgal és Lengyelországgal szemben megindított eljárás. Ezért döntöttek úgy, hogy párbeszédet kezdeményeznek a témában.

Mivel a szervezésben nem vett részt, azt nem tudta megmondani a képviselő, hogy a magyar fél milyen indokkal utasította vissza a látogatást, ami a lengyeleknél nem ütközött falakba.