Titkolja a NAV, hogy mennyi pénzt tudtak behajtani a kamupártoktól

Pedig a Fidesz azt ígérte, hogy véget vet a visszaéléseknek.

Korábban a Magyar Államkincstárnak is feltettük a kamupártokkal kapcsolatos kérdéseket, de onnan egyáltalán nem reagáltak, ezért közérdekű adatigénylést indítottunk a kért információkért. 

A NAV egy fokkal segítőkészebb volt. A hétfői kapcsolatfelvételt követően péntekre már válaszoltak is arra, hogy hány behajtást kezdeményeztek a kampánypénzek visszaszerzéséért, és összesen mennyit sikerült ténylegesen begyűjteni:

„A NAV a feltett kérdésire törvényi rendelkezés okán – adótitok – nem válaszolhat.”

A választási törvény tavaly őszi módosítása szerint egy pártnak vissza kell fizetnie az állami kampánytámogatást, ha nem éri el listán az egy százalékos küszöböt. Az egyéni jelölteken és a vezetésen is behajthatóvá váltak a semmibe veszett adóforintok.

Akkor a Fidesz azt állította, hogy az új szabályokkal megszünteti a visszaéléseket, ennek ellenére milliárdokat húztak be idén is a kamupártok és jelöltjeik. A NAV reakciója alapján úgy tűnik, bottal üthetik a pénz nyomát.
 
A fideszes ígérgetés ellenére egyelőre csak arról a 150 millióról lehet tudni, amelyet az egy százalék alatt teljesítő Együttnek kellett visszafizetni - az öt elnökségi tag ugyanis a magánvagyonával felelt a pénzért.

Százmillióval tartozó, csaló kamupárt szóvivője szervez tüntetést a Jobbik ellen

Rafael Gyula az Echo TV-ben Dabas Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnökeként nyilatkozott - szerényen az összes hazai cigány szavazó nevében - arról, hogy az ellenzék egyetlen roma voksra se számítson, ameddig nem határolódnak el a Jobbiktól. Hozzátette azt is: Sneider Tamás pártelnök "rasszista kijelentései" miatt tüntetést is hirdet a Kossuth térre.

Nyilván nem véletlen, hogy olyan érvvel indokolta az összesített adatokra vonatkozó válaszadás megtagadását a NAV, amely alapján számos egyéb adatot is el kellene titkolniuk.