Nincs megállapodás, de továbbra is készek tárgyalni a szakszervezetek a Tescóval

A legkisebb is számít.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) sztrájkbizottságai tárgyalást folytattak a közösen benyújtott hét sztrájkköveteléssel kapcsolatban a Tesco Global Áruházak Zrt. képviselőivel - áll a két szakszervezet közös közleményében.

Mint írják, az egyeztetésen valamelyest közeledtek az álláspontok, de érdemi előrelépés nem történt. A szakszervezetek kiemelten fontosnak tartják, hogy érdemi tárgyalások legyenek a béremeléssel és a létszám problémákkal kapcsolatban.

A közleményük szerint a munkáltató az egyeztetésen a sztrájkköveteléseket nem kívánta teljesíteni. A KASZ és a KDFSZ képviselői határozottan kiállnak a munkavállalók által megfogalmazott követelések mellett. 

Mivel a tárgyalás eredménytelenül zárult ezért sem a  KASZ sem a KDFSZ nem kötött semmilyen megállapodást a munkáltatóval. A szakszervezetek konstruktívan kívánnak együtt működni a munkáltatóval ezért a felek megállapodtak, hogy a következő egyeztetést szeptember 11-én tartják.

A sztrájkbizottságok felhívták a munkáltató figyelmét, hogy továbbra is sztrájkhelyzet van - áll a közleményükben.

A szakszervezetek a fizikai dolgozók munkakörülményeinek érdemi javítását, leterheltségük csökkentését, a foglalkoztatással kapcsolatos hiányosságok megoldását, valamint az alapbér versenyképes emelését követelik.