Se a nyugdíjasok, se a munkanélküliek nem számítanak a Fidesznek

Politikai akciónak minősítették a nyugdíjasok kérését, és szerintük nem is olyan tragikus, ha kirúgnak 800 embert.

Az előző héten ülésezett a Békés Megyei Közgyűlés, ahol sok egyéb más téma mellett a nyugdíjasok, és a nemrég elbocsátott több száz új munkanélküli helyzete is szóba került. A fideszes képviselőket nem hatotta meg egyik réteg sem.

Politikai akciónak minősítették a nyugdíjasok kérését, és szerintük nem is olyan tragikus, ha kirúgnak 800 embert.

Pluhár László szocialista képviselő az ülés előtt kiosztott egy előterjesztés-tervezetet, amely szerint a közgyűlésnek meg kellett volna tárgyalnia a megyei nyugdíjas parlament elnökének kérése alapján a megyében élő nyugdíjasok helyzetét. Pluhár hiába érvelt a kezdeményezés mellett, és hiába állt ki a nyugdíjasok mellett a teljes ellenzék, a közgyűlés fideszes elnöke a nyugdíjasok helyzetének megtárgyalását “pártpolitikai akciónak” (!) minősítette.

Mint kiderült, a nyugdíjas parlament vezetője levélben kereste meg a közgyűlés elnökét, hogy szívesen tájékoztatná tudományos igényességű munkájukról a közgyűlést, de Zalai Mihály fideszes elnök elutasította a kérést. Samu Tamás Gergő, a Jobbik megyei frakcióvezetője Facebook-oldala szerint a fideszeseknek azt mondta, hogy “megijedtek egy nyugdíjas bácsitól”.

A közgyűlésen említésre került még a szarvasi Vasipari és a mezőkovácsházi Pannon Lúd több száz fős leépítése is. A Keleten.hu információ szerint Zalai Mihály, a közgyűlés fideszes elnöke (egyébként a Simonka-ügyben is felmerült a neve) szerint “nem olyan tragikus a helyzet”, ha még Kisújszállásról is jönnek a megyébe munkavállalók.

Az előző hetekben a két Békés megyei cég összesen 800 munkavállalótól vált meg. Az ügy érdekessége, hogy a Pannon Lúd új üzemét nemrég maga Orbán Viktor avatta fel, míg Szarvason éppen a választás előtt avatták fel a Vasipari új üzemét fideszes politikusok, köztük Babák Mihály fideszes polgármester és Dankó Béla fideszes parlamenti képviselő.

(Fotó: oroscafe.hu)