Szakértő: bővülni fog a hitelezés, de tovább fog nőni a használt lakások ára

Az autóvásárlási támogatás a tehetőseknek kedvez.

Korábban már végeztünk egy gyorselemzést Orbán Viktor hétpontos demográfiai csomagjáról, melyben felhívtuk a figyelmet: bár a bejelentett intézkedések egyértelműen jó célokat vázolnak fel, azok közül több is újabb adósságvállalást jelent a családoknak. Azóta Novák Katalin államtitkár pontosította a tervezett kormányzati lépések néhány elemét.

Lapunk Veres Patrikot, a Bank360 szakértőjét kérdezte, milyen hatással lesznek a hazai lakás- illetve gépjárműpiacra, valamint a hitelpiacra a demográfiai csomag elemei.

Egyelőre rengeteg a tisztázatlan kérés, így csak óvatos becslésekbe tudunk bocsátkozni a most bejelentett csomaggal kapcsolatban – kezdte válaszát Veres Patrik. Véleménye szerint a második gyerektől járó 1-4-1 millió forintos állami „beszálló” a jelzáloghitelbe és a kamatmentes 10 millió forint

javítani fog a lakossági hitelállomány minőségén, hiszen a kamatmentes hitelből meglévő, drága kölcsönök visszafizetésére is van lehetőség, illetve a csökkenő tartozást könnyebben tudják visszafizetni a családok,

így ez mindenképpen üdvözlendő. Úgy látja, a lépés révén a futamidő évekkel, a törlesztőrészlet pedig több tízezer forinttal rövidülhet meg.

A szakértő arra számít, hogy a 10 milliós szabad felhasználású kölcsön lehetőséget teremt a lakásvásárlásra azoknak is, akik a csokot nem akarják felvenni, viszont a piaci kamatozású lakáshitelhez nem tudják előteremteni az önerőt. Ez a felhasználhatóság szintén a hitelezés bővüléséhez járul hozzá.

Veres arra számít, hogy a szabad felhasználású hitelre az állam garanciát fog vállalni, így szerinte bármelyik bank „bevállalhatja” alacsony kockázat mellett.

Ha nem jön a gyerek, lesz helyette kamat, hitelbírálati díj és járulékos költség

Megvan a kockázata a kormány által meghirdetett fiatalok életkezdési támogatását célzó programnak. Az Orbán Viktor által bejelentett hét pontot Novák Katalin szakállamtitkár azóta már elkezdte részleteiben is bemutatni a különböző fórumokon.Legutóbb az ATV vendége volt a politikus, és ott már azért az esetleges kockázatok is szóba kerültek.

A kibővített csok szerintünk újabb árfelhajtó hatással lesz az ingatlanpiacra, ezúttal a használt lakások ára szaladhat meg, de kérdés, hogy mekkora mértékű lesz az új támogatás. Arra számítunk, hogy a támogatás beépül majd az árakba

– emelte ki Veres Patrik. „Nagy kérdés, hogy az úgynevezett »falusi« csoknak milyen hatása lesz majd, de a részletek ismerete nélkül csak találgathatunk” – tette hozzá. A szakértő az Olvasók figyelmébe ajánlotta a honlapjukon található lakáshitel-kalkulátort, mely a teljes banki szektor ajánlatai közül segít kiválasztani  legkedvezőbbet.

A Bank360 szakértője úgy gondolja, hogy a hitelpiac idén is dinamikusan növekszik majd, idén két számjegyű növekedésre számít, de a most bejelentett csomag nem gyakorol majd erre a növekedésre kiugróan nagy hatást. „Pontosabb számítást csak akkor tudunk végezni, amikor felmérhetővé válik, hogy hány ember lehet érintett” – közölte.

A gépjárművásárlás támogatására nyújtandó, legfeljebb 2,5 millió forintos állami támogatásról szólva Veres ismertette:

a támogatásra alkalmas hétszemélyes járművek jelentős része sajnos (még alkudozással kalkulálva is) túl költséges ahhoz, hogy az átlagos nagycsaládosok megengedhessék maguknak, így ez a lépés inkább a tehetősebb családoknak kedvez.

A lakosság inkább használt autóban utazik – tette hozzá – és ilyet vásárolna inkább, és ez szerinte így marad a támogatás ellenére is. Arra számítanak, hogy a támogatott autók ára némileg emelkedhet a támogatás hatására.

Minimum egymillió forint önerő kell majd a 7 személyes autóra vágyó nagycsaládosoknak

Orbán Viktor hét pontjából az egyik, hogy elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja. Legalább hétszemélyes új autó vásárlását támogatja a kormány: a legalább három gyermeket nevelő családok 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak. A portfolio.hu kigyűjtötte azt a listát, amely megfelel ennek a kritériumnak, eszerint a legolcsóbb lehetőség a Dacia Lodgy.