Orbán: fontos az orosz-magyar viszony, de a katonai biztonság az első

Közös hadsereg kell az oroszok ellen.

A magyar miniszterelnök a Figyelőnek adott interjújában árult el részleteket arról, hogy milyen témákat érintettek Mike Pompeóval. Orbán szerint az amerikai külügyminiszter azért jött Budapestre, mert szövetségesek vagyunk, bár hosszú évekig ez nem számíthatott Washingtonban ezek szerint. A kormányfő úgy látja, hogy Donald Trumpnak fontos a térségünk, míg Barack Obamának nem volt az, ezért maradtak el a látogatások.

Orbán kizárólag politikai kérdésekről tárgyalt Pompeóval, a katonai és gazdasági ügyekről miniszteri szinten esett szó. A magyar miniszterelnök fontosnak tartja a NATO-t, de nem gondolja, hogy

hogy Magyarország katonai biztonságát a NATO-ra lehetne alapozni. (…) Az orosz-magyar viszony fontos számunkra, de nekünk Magyarország katonai biztonsága az első.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Moszkva esetében külön kell választani a gazdasági és katonai ügyeket. Orbán szerint Európának az amerikai haderő nélkül is biztosítania kell magát Oroszország ellen egy közös hadsereggel, ezzel együtt a lehető legélénkebb gazdasági kapcsolatra van szükség az oroszokkal.

Energia

Orbán az energiapolitikáról azt mondja, hogy "az nem a szerelemre, hanem a profitra épül". A horvát LNG-terminálról, amibe amerikai cseppfolyós gázt táraznának be, kijelenti, hogy "magyarok vagyunk, nem balekok" - ezzel valószínűleg arra utalt, hogy a hírek szerint az amerikaiak terméke nagyjából 20 százalékkal lenne drágább az orosz versenytársénál.

(24.hu)

(A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Mike Pompeo amerikai külügyminisztert hivatalában, a Karmelita kolostorban 2019. február 11-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)