Egy katonai szakértő szerint Orbán Viktor nem érti a NATO működését

Miről szól a NATO?

Kovács Gyula nyugállományú alezredes a Klubrádión kommentálta Orbán Viktor néhány honvédelemmel kapcsolatos kijelentését, amelyek a Figyelőnek adott interjújában hangzottak el. A magyar miniszterelnök többek között arról beszélt, hogy Magyarország katonai biztonságát nem lehet a NATO-ra alapozni, ezért olyan katonai ütőerőre van szükség, amely bármely irányból érkező támadást saját erőből is ki tud védeni.

Orbán: fontos az orosz-magyar viszony, de a katonai biztonság az első

A magyar miniszterelnök a Figyelőnek adott interjújában árult el részleteket arról, hogy milyen témákat érintettek Mike Pompeóval. Orbán szerint az amerikai külügyminiszter azért jött Budapestre, mert szövetségesek vagyunk, bár hosszú évekig ez nem számíthatott Washingtonban ezek szerint. A kormányfő úgy látja, hogy Donald Trumpnak fontos a térségünk, míg Barack Obamának nem volt az, ezért maradtak el a látogatások.

Kovács Gyula leszögezte, hogy a NATO nem erről szól:

"Szerintem Orbán Viktor teljes egészében félreértelmezi a szövetség lényegét. Ha ilyen hülyeségeket beszél, el kell mennie a legközelebbi NATO-csúcsra és bejelenteni, hogy Magyarország nem akar a NATO tagja lenni"

 - mondta nyugalmazott alezredes.

A szövetségnek pont az a lényege, hogy minden ország fenntartható haderőt hozzon létre, a NATO pedig azért létezik, hogy számoljanak szövetséges erőkkel, amelyek az 5. cikkely alapján megmozdulnak és indokolt esetben közösen védik a megtámadott országot, olyan tehát nincs, hogy egyedül védem meg magam. Kovács szerint ehhez a létszámunk sincs meg, példának a magyar-ukrán határszakaszt hozta. A szakértő szerint, ha ott védelmet akarunk kiépíteni, két hadosztály kell az első lépcsőbe, ez nagyjából 2x20 ezer ember, a második lépcsőben is szükség van egy hadosztályra, efölé pedig valamilyen hadtestre, aminek megvannak a saját csapatai és tüzérsége - és még csak a magyar-ukrán határról beszélünk.

(Fotó: MTI)