Félmilliárd forint uniós támogatás ment el néhány ember labdázására és cigizve biciklizésére

Ezért kell az Európai Ügyészséghez csatlakozni.

Ám az Alapítvány nem egyszerűen elsunnyogta a szervezést, majd eltette a pénzt, hanem ennél sokkal durvább dolgot tett: fotókkal dokumentálta, majd az internetre is feltöltötte, hogy mire ment el egy-egy millió forint.

A 444.hu még időben lementett néhány fotót, az alapítvány ugyanis a lap cikke után letörölte Facebook-oldaláról a galériát, sőt igazából az egész oldalát elérhetetlenné tette. Ez például Fáj településen készült egymillió forintból:

Igen, a képen egy pottyantós vécé mellett, egy autó előtt megállt három férfi, és passzolgattak egy színes labdát. Ezek szerint nem kell sem fűtött gyep, sem tízmilliárdos stadion, ha az ember focizni akar.

Emlékeztetnek arra is, hogy Fáj település is világított a magyar demokrácia négyévenkénti ünnepén, ugyanis az ott élő –jellemzően mélyszegény, cigány emberek- 99 százaléka a Fideszre szavazott (listán 216-ból 214, egyéniben 217-ből 211 szavazatot húztak be).

Egy másik településen, Felsőgagyon a fotók szerint marmonkannákat kerülgetett két biciklis egy mellékúton, miközben az egyikük cigizett. Komádiban pedig állítólag a tőlük teljesen függetlenül szervezett falunapot és kirakodóvásárt filmezték le, hogy sportnapként számoljanak be róla.

Az ügyet leleplező Hadházy Ákos független képviselő azt mondta a 444-nek, hogy

A "rendezvények" miatt feljelentést fogok tenni és az OLAF-nak is jelenteni fogom. Sajnos a legszegényebb falvakat "felemelő" kamu "projektek" szinte mindennaposak, de ritka, hogy ennyire könnyen leleplezhető."

Az alapítvány még azelőtt, hogy Facebook-galériáinak törlése mellett döntött volna, még választ is küldött a 444-nek. Ebben jellemzően általánosságokat írtak, valamint azzal védekeztek, hogy „A megrendezésre kerülő események tartalmukban, létszámukban eltérnek egymástól. Az Ön által megemlített esemény az ország egyik legszegényebb településén valósult meg, ahol igen nagy kihívást jelentett az ott élő lakosság bizalmát elnyerni, kimozdítani őket komfortzónájukból.”

Bár a fotók tanúsága szerint azért annyira nem is igyekeztek kimozdítani őket, ha olykor csak odáig jutottak, hogy egy autó fényszórója előtt labdázzon néhány felnőtt férfi.

Az esetre reagált Bana Tibor jobbikos országgyűlési képviselő, az Európai Ügyek Bizottságának alelnöke is, aki szerint félő, hogy amennyiben vizsgálat indul az alapítvány ellen, nem a hátrányos helyzetben élőket is megalázó közpénztolvajoknak, hanem a magyar adófizetőknek kell visszafizetniük az uniós támogatást és a bírságot, ahogyan a magyar adófizetők állják azt a 13 milliárd forintot is, amellyel Orbán Viktor vejének cége, az ELIOS gazdagodott korrupt módon.

Hozzátette, hogy a Jobbik szerint az ilyen ügyek miatt is elengedhetetlen Magyarország Európai Ügyészséghez való csatlakozása, az uniós közpénzeket érintő korrupciós ügyek pártatlan kivizsgálása, és a felelősök határozott elszámoltatása.