70 ezer közszolga sorsa lehet bizonytalan

Mi lesz velük?

Alig lehet tudni valamit a 2018-ban elfogadott kormányzati igazgatásról szóló törvény végrehajtásáról, közel 70 ezer közszolga sorsa bizonytalan - írja a Népszava. A lap több ilyen jelzést kapott minisztériumokból, háttérintézményekből és kormányhivatalokból is. A jogszabály alapján múlt péntekig el kellett volna készülni a listáknak, hogy a munkavállalók milyen besorolású álláshelyre kerülnek és milyen bérezéssel, de információik szerint senki nem kapott tájékoztatást erről a hivatalokban.

Így egyelőre az is kérdéses, hogy mindenki kap-e új kinevezést és teljesítik-e az ígért 30 százalékos béremelést januártól visszamenőleg. A közszféra szakszervezetei szerint a megemelt munkaterhek miatt várják a márciusi bérpapírjukat a közszolgák, azzal a gondolattal, ha nem kapnak tisztességes összeget, tömegesen mondanak fel.

Mi változik?

A köz- és állami tisztviselőkből egységesen kormánytisztviselők lesznek az állami hivatalok munkatársai, 2019. február 15-ig a "jövedelem számításának módját a Kormány rendeletben állapítja meg", ez viszont eddig nem jelent meg a Magyar Közlönyben. A Népszava azonban úgy tudja, hogy létezik már a jogszabály, csak 2000-esnek minősítették, tehát titkosították, kizárólag a munkáltatók férnek hozzá.

(Fotó: MTI)