Az eddiginél is nagyobb baj a veszprémi kórházban: ágyakat kell megszüntetni

Nemcsak az orvosok állnak fel, osztályokat is össze kell vonni.

Nagyobb a gond az eddig ismertnél a veszprémi kórházban: ágyak megszüntetését és osztályok összevonását kellett levezényelni a közelmúltban az orvos- és ápolóhiány miatt, és nem szakorvosok ugranak be ügyelni más osztályra – értesült a 24.hu.

Ahogyan arról portálunk is beszámolt, három érsebész is felmondott a kórházban. Hogy ez ne legyen elég, információink szerint további orvosok tervezik a felmondást.

Felmondott az érsebészek fele a veszprémi kórházban

Hat szakember közül hárman jelezték a Csolnoky Ferenc Kórházban, hogy távoznak, így megfeleződött az érsebészek száma, a felmondók között van az osztályvezető főorvos is - írja a 24.hu. A lap értesülései szerint egy orvos Miskolca, egy Budapestre szerződőtt állami intézményhez, a harmadik pedig magánrendelésen fogadja a betegeket.Információik szerint már előfordult olyan eset, hogy komoly beavatkozást igénylő beteget nem tudtak fogadni az orvoshiány miatt.

A 24.hu most arról ír, hogy a kardiológián tavaly nyár környékén az ágyak csaknem harmadát fel kellett számolni: 70 ágyból 22 ágyat szüntetett meg a kórházi vezetés, sőt, az osztálynak ősz óta vezetője sincs.

Emellett gyakran megesik, hogy nem kardiológusok, hanem gasztroenterológusok ugranak be ügyeletet ellátni a kardiológiai részleghez tartozó, speciális felkészültséget igénylő úgynevezett coronaria-őrzőre. (A coronaria-őrzőnek a legsúlyosabb kardiológiai esetek ellátásában van kiemelt szerepe. Itt történik a keringési zavarok, szív-érrendszeri megbetegedések, szívinfarktusok monitorizálása, akut ellátása.)

A korábban két részre bontott belgyógyászatot most összevonják, az ok: szakemberhiány.