A Magyar Idők már Magyar Nemzetként is pert vesztett a Jobbikkal szemben

Jól van, menni fog ez.

Hiába az átnevezés, a Magyar Idők nevű kormánylap immár Magyar Nemzet néven is elveszítette első perét a Jobbikkal szemben. Hazugságot állító cikkük ugyan korábbi arculatuk alatt született meg, de a bíróság már az új lapot kötelezte helyreigazításra.

A legnagyobb ellenzéki párt az elmúlt években százas nagyságrendben nyert sajtópereket kormánypárti médiumokkal szemben. A Jobbik hétfői közleménye szerint az új „Magyar Nemzet szüzessége” sem tartott sokáig, ugyanis

az „áljobboldali” lapnak a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete alapján az alábbi helyreigazítást kell közölnie online felületén:
 

Portálunkon, "A Jobbik bocsánatkéréssel tartozik a történtekért" címmel megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Bana Tibor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke az Echo TV-nek az MTVA épülete előtt, egy ott zajló tüntetésen forgató stábját inzultáló tüntetők tevékenységét irányította.