Tizenöt százalékkal drágul a washingtoni követségünk felújítása

Előre nem látható okok miatt.

Az eredetileg tervezett 3,8 milliárd helyett 4,4 milliárd forintba fognak kerülni a washingtoni magyar nagykövetség felújítási munkálatai – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben ma megjelent hirdetményből. A módosítás okát a szokásos fordulattal nevezik meg:

olyan körülmények miatt, amelyet a kellő gondossággal eljáró ajánlatkérő nem láthatott előre,

ám a 600 millió forintos áremelkedés konkrét oka sem a hirdetményből, sem a közbeszerzési adatbázisba eddig feltöltött dokumentációból nem derül ki.

A felújítást kivitelező Mega-Logistic Zrt.-ről korábban megírtuk, zsíros megbízásokat kapott nemcsak a 2010 utáni Orbán-kormányoktól, de a szocialista kabinetektől is. Az összeolvadással létrejött vállalkozás abból a Galla Invest Kft.-ből alakult meg, amely érintett volt az egykori kisgazda államtitkár, Szabadi Béla büntetőügyében is.

A szocik alatt is remekül fekvő cég újíthatja fel a washingtoni magyar nagykövetséget

Mint ismert, a magyar állam az 1860 négyzetméteres, háromszintes washingtoni belvárosi ingatlant még 2016-ban vette meg 16,5 millió dollárért, vagyis körülbelül 4,4 milliárd forintért. Az épület 1879-ben viktoriánus stílusban épült, később neoklasszicista elemekkel kiegészített városi palota mindössze hatsaroknyira található a Fehér Háztól.