Épp a magyar nemzeti ünnepen látogat Kárpátaljára az ukrán államfő

Persze nem 1848-49-et ünnepelni...

Az államfő a huszti járási Rakasz mellett található Vörös Mező Emlékparkban rendezett ünnepségre érkezik.

Az esemény az úgynevezett Kárpát-Ukrán Köztársaság - Csehszlovákia 1939-es szétesését követően a Kárpátalja megszerzésére irányuló ukrán kísérlet keretében létrejött, kérészéletű, semiféle legitimitással nem rendelkező, egyedül az ukránok által elismert operettállam - és Magyarország csapatai közötti "egyenlőtlen csatát" hivatott dicsőíteni.

A Kárpátalja visszafoglalása során a cseh reguláris erőkkel és a szélsőséges ukrán szabadcsapatokkal, az úgynevezett Szics-gárdisták vívott harcok vörös mezei betetőzését az ukrán történészek a "krutai hősök" - annak a körülbelül 300 ukrán diáknak az elnevezése, akik a város vasútállomásánál 1918. január 16-án próbálták útját állni a szovjet-orosz csapatoknak, akik végül legázolták őket - tettéhez szokták hasonlítani.

A Huszt melletti volt a kárpátaljai hadműveletek legjelentősebb fegyveres ütközete, melynek keretében március 16-án a magyar honvédség megfutamította a helyi magyar lakosságot terrorizáló ukrán soviniszták legnagyobb fegyveres erejét.

A Kárpáthír azt is kiemeli, hogy Hennagyij Moszkal, a Petro Porosenko kárpátaljai választási stábját vezető megyei kormányzó rendelete nyomán javasolta, hogy március 15. legyen munkaszüneti nap a régióban, amelyet azonban egy későbbi időpontban "le kellene dolgozni" (az állami intézmények így is zárva lesznek).

Az ukrán államfő valószínűleg az éppen március 15-én újrainduló Kijev–Ungvár repülőjárattal érkezik a megyeszékhelyre, ahonnan helikopteren folytatja útját a Vörös Mező Emlékparkba.

Porosenko ezt megelőzően 2018 májusában járt Kárpátalján, amikor részt vett az új beszkidi vasúti alagút átadásán.

Több tízezer „ellenséget" listáztak az ukránok, köztük magyarokat is

A honlapon külföldi - köztük magyar - politikusok, újságírók, kárpátaljai tisztviselők adatai szerepelnek.A honlap elindulása visszavezethető a 2013-14-ben kezdődött ukrán politikai fordulathoz, az úgynevezett Önkéntesek Mozgalmához. Az utóbbi szervezetbe tartozók segítették az utcán tiltakozókat élelmiszerrel, meleg takarókkal, így szerepük és megítélésük rendkívül pozitív volt.