Kókányolás a város szélén – így tartja fent a fideszes cég a kistarcsai kórház parkolóját

A bevétel 90%-a a vállalkozásnál marad.

Egy szürke autó fordul vissza pár percnyi diskurzus után a parkolóőrök bódéja mellől a kistarcsai kórháznál. Pedig hely még bőven van a sorompón túl, egy gyors becslés alapján a helyek ötöde lehet foglalt.

A kórház előtti parkolóban február 18-tól már a behajtásért is fizetni kell. Ez azt jelenti, hogy ha valaki egy idős, nehezen közlekedő hozzátartozóját vinné vizsgálatra, és minél közelebb tenné ki a bejárathoz, akkor a zsebébe kell nyúlnia. 

A parkolóba 250 forintért lehet behajtani. Persze van olcsóbb megoldás is. A kórház közvetlen szomszédságában két éve nyílt egy bevásárlóközpont, ahol viszont ingyenes a parkolás. A kórház honlapján pont ezzel indokolják azt, hogy miért kell már a behajtásért is fizetni:

„A kórházi parkolóba érkező betegek és hozzátartozóik az eddigi parkolási díjrendszert kihasználva előbb behajtanak a kórházi parkolóba, majd a beteg kiszállását követően átállnak a bevásárló központ ingyenes parkolójába. A kórházi parkolót ilyen módon ingyenesen használják, ezért mind a parkolót bérlő és üzemeltető cég, mind a kórház jelentős bevételtől esik el.”

A 250 forintos díjért cserébe fél órát lehet parkolni. Aki ennél tovább maradna, annak 500 forintot kell fizetnie, ezért cserébe viszont egész nap bent lehet.
A kistarcsai Flór Ferenc Kórház 2015-ben adta bérbe az addig ingyenesen használható parkolót egy Fidesz-KDNP-s politikus cégének. Az első fél óra akkor még ingyenes volt, csupán az azt meghaladó tartózkodásért kellett 500 forintot fizetni. A szerződés alapján a kormánypárti politikus vállalkozása által beszedett díjak mindössze 10%-át kapja meg bérleti díjként a kórház, a többi a cégnél marad.

Négy éve még azzal védekezett a kórház a kiszervezés és a fizetőssé tétel miatt, hogy a tulajdonában álló parkolót nagyon sok ingázó használja és az aszfaltminőség is leromlott, ami miatt több autó is megrongálódott.

Az Andrásik 2001 Kft. ügyvezetője Dunaharaszti Fidesz-KDNP-s képviselője, Andrásik Sándor. A cég feladata lett volna, hogy a parkoló burkolatát a beszedett díjakból megújítsa, de ottjártunkkor úgy tűnt, hogy az autósok sarcolása mellett erre már nem jut annyi idejük.

Már a parkolóhoz vezető úton egy „úthibák” feliratú tábla figyelmeztet az aszfaltburkolat erősen kifogásolható állapotára. Csak beljebb érve lehet észrevenni, hogy bevezető szakasz enyhe bemelegítés ahhoz képest, ami a fizetős kapun túl található. 

Kókányolás – talán ez a legjobb szó arra, hogy milyen minőségű munkát végeznek a burkolat karbantartása helyett. Kátyúk, kráterek borítják a több mint két hektáros, nagyjából 300 autó befogadására alkalmas területet. Kisebb részüknél látszik ugyan, hogy megpróbálták betömni valahogy, de tartós megoldásnak egyik sem tűnik.

„Legközelebb terepjáróval jövünk”

- jegyezte meg egy idős pár, miközben autójuktól a kórház felé siettek. A bejárattól nagyjából 20 méterre állhattak meg a kifizetett, legalább 250 forintos díjért cserébe. Hogy ezt megússzák, legfeljebb még 100 métert kellett volna gyalogolniuk. Ekkora távolságra van ugyanis az ominózus bevásárlóközpont, ami miatt már a behajtásért is fizetni kell.

A komplexum és a kórház között folyamatosan jönnek-mennek az emberek. Van, aki csak a dohányboltba vagy az áruházba ugrik ki a kórházból, viszont többen nem az üzletekbe mennek be, hanem beülnek a kocsijukba és elhajtanak.

„Nem fogok fizetni azért, mert bekísértem a lányom a kórházba”

- mondja egy középkorú bajszos úr, amikor arról érdeklődünk, hogy miért nem a kórház előtti területen, hanem a bevásárlóközpont területén állt meg.

A fordítottjára is látunk példát szép számmal: leparkolnak, kiszállnak, lezárják a kocsit, majd a kórház felé veszik az irányt. Teljesen érthető: a parkolás díjmentes, ráadásul még az útburkolatot sem tarkítják kisebb-nagyobb kátyúk, úthibák. Azzal a szürke autóval is találkozunk, amely korábban a szemünk láttára fordult vissza a parkoló bejáratától.

A kórházba rendszeresen járók a helyszínen látottak alapján csak reménykedhetnek abban, hogy előbb-utóbb nem kerül ez is egy kormánypárti vállalkozás fenntartásába. Addig, ha nem is az állam és a kórház jóvoltából, de van még olyan parkoló Pest megye legnagyobb egészségügyi intézményénél, ahol XXI. századi körülmények között parkolhatnak a gyógyulásra vágyók és látogatóik.

Fotó: Béli Balázs/Alfahír