Szájer: "A Fidesz nem kíván elmenni az Európai Néppártból"

Az EP-képviselő szerint csak kényszer hatására távozhatnak.

Szájer úgy véli, hogy a Néppárton belül minden vita a bevándorlás kérdésére vezethető vissza, a Fidesz lehetséges kizárását pedig szerinte a "kormány tájékoztatási kampánya" idézte elő. Illetve az, hogy "a bevándorláspárti, liberális erők, amelyek kívülről jelentős hatással vannak a Néppártra, eltolták az erőviszonyokat", ezért akarják most Orbán Viktor fejét a pártszövetségben.

Véletlenül sem azért, mert a Fidesz politikája és pofátlan mértékű korrupciója egyre cikibb a normális politikai erők számára, nem ez föl sem merülhet.

Szájer, tratva magát a Fidesz narratívájához, azzal vádolta a Néppártot, hogy az a bevándorláspárti és bevándorlásellenes erők küzdelmében

"a bevándorláspárti oldalon keresi a helyét, ott keresi a szövetségeseket".

Az EP-képviselő a Fidesz szélsőséges fordulatáról szólva szokatlan nyíltsággal hozzátette:

"Az volt a célunk az elmúlt hónapokban, években, hogy lehetőleg sikerüljön elérni, a Néppárt végre ne a szocialistákkal, a baloldallal kössön koalíciót, hanem próbáljon meg nyitni a bevándorlásellenes jobboldal felé, mert ekkor lehet sikeres."

A fideszes politikus szerint az EPP már nem ugyanaz, mint egykor volt, és úgy véli "ma már a Néppárt saját szóhasználata szerint is a liberális demokrácia híve, miközben egy kereszténydemokrata pártnak szerintem a kereszténydemokráciát kellene vállalnia, nem kellene átengednie már a megnevezésében is egyik fő, de nála kisebb versenytársának a vezető szerepet".

Kiemelte:

"Ez a mostani konfliktus elsősorban nem is a Fidesz számára vízválasztó, hanem az Európai Néppárt számára. Hiszen a mi identitásunkkal nincs gond."

Szájer József egy elrettentőnek szánt jóslattal is élt:

"Ha minket kizárnak az Európai Néppártból, akkor a liberálisok, a szocialisták, a zöldek egy újabb fejet követelnek majd."

Arra a kérdésre, hogy mi várható az EPP március 20-ai ülésén, a kormánypárti politikus a következőt válaszolta:

"Nem tudjuk. A szavazás végeredménye a Fidesz számára nagyon fontos tanulság lesz. Nagyjából tudjuk az erőviszonyokat, tudjuk, hogy kik a barátaink és kik az ellenfeleink a párton belül, azt is tudjuk, hogy milyen nyomást gyakorolnak a barátainkra, de naponta változik a helyzet. (...) Nagyon bízom abban, hogy ebből van még kiút, és nem jut el addig a helyzet, hogy egy kiélezett és a pártot megosztó szavazásra kerüljön sor."

Hozzátette: sokféle variációt lehetségesnek tart, ami a végeredményt illeti, viszont egy dolgot leszögezett:

"A Fidesz nem kíván elmenni az Európai Néppártból, csak kényszer és nyomás hatására távozunk onnan."

A Fidesz EP-képviselője szerint bármi lesz is a döntés, az nem fogja befolyásolni a kormánypárt hazai népszerűségét, és ismét cinkos kacsintást tett Matteo Salvini olasz belügyminiszter és kormányfőhelyettes irányába.

Rogán szerint a Fidesz dönt arról, meddig marad a Néppártban

"A Fidesznek addig éri meg az Európai Néppártban maradni, amíg az nem áll át teljes egészében a bevándorláspártiak oldalára" - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.