A Fidesz most épp az adómentes pálinkafőzésért fog csatározni Brüsszellel

A Fidesz most épp az adómentes pálinkafőzésért fog csatározni Brüsszellel

Orbán Viktor ismét a legfontosabb probléma ellen vezérli seregeit.

Még véletlenül sem a nyugati életszínvonalért vagy az emberhez méltó bérekért indul csatába az Orbán-kormány, de  nem is a nyugatra irányuló elvándorlás csökkentését tűzte az újabb brüsszeli háború zászlajára, hanem a magyar rögvalóság legégetőbb társadalmi kérdését:

azt, hogy ne kelljen adózni az otthoni pálinkafőzés után.

Reméljük, a kedves olvasó is erre gondolt, hiszen akkor rögtön van is egy jó hírünk: egy szlovéniai kezdeményezés nyomán már májusban döntés születhet az Európai Unióban arról, hogy adómentes legyen az otthoni pálinkafőzés. Az elképzelés megvalósításához arra volna szükség, hogy megváltozzon az alkoholok ügyével foglalkozó uniós irányelv, a felvetést pedig, mit ad Isten, a magyar kormány is teljes mellszélességgel támogatja.

Mindenegyben Facebook-mém logikával mindjárt ki is következtethetjük, hogy ez a lépés is a migrációs küzdelem egyik kevésbé nyilvánvaló hadmozdulata, hiszen aki pálinkát iszik, migráncs nem lehet, aki meg nem fogyasztja, az nyilván terrorista, de minimum buzi.

Szerencsére itt van nekünk Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki komoly arccal elmagyarázza, miért vetette bele magát rég látott lelkesedéssel ebbe az európai kontinens létét meghatározó erőpróbába a Fidesz:

"Mivel a téma erősen érinti a hazai viszonyokat, ezért a magyar pénzügyi kormányzat rövid idő alatt javaslatot dolgozott ki. Azt indítványoztuk, hogy az Európai Unióban évente száz liter tömény italt állíthasson elő adómentesen minden polgár."

Reméljük meginni is kötelező lesz fejenként legalább ennyit.

Tállai arra is bölcsen rámutatott, hogy a tagállamok álláspontja ebben a kérdésben sem egységes, de elfelejtette közölni, hogy itt is a bevándorláspárti és a bevándorlásellenes erők párharcáról van-e szó, mint Orbán Viktor szerint minden téren, vagy sem. Ennek köszönhetően mi például most kicsit elbizonytalanodtunk, de csak egy kicsit, hiszen sejthető, hogy itt is ez húzódik meg a háttérben. Már csak azért is, mert az államtitkár szerint:

"Egyes nyugati és északi országok nem hajlanak a vonatkozó uniós irányelv módosítására."

Innentől minden világos.

Tállai hozzátette: a pálinkakészítés szabadsága régi múltra tekint vissza, a kormány emiatt kitart az adómentesség hangoztatása mellett. Felidézte:

Magyarország egyszer már csatába szállt a kérdésben. A magyar kormány korábban adómentessé tette bizonyos mennyiségig a pálinkafőzést, Brüsszel azonban kötelezettségszegési eljárást indított emiatt.

"Hosszas egyeztetéseket folytattunk, s végül 2015-ben nagyon kedvezményes szabályokat harcoltunk ki Brüsszelben" - mondta az államtitkár. Hozzátette: most azért száll a kormány ringbe, hogy ezeket az egyébként kisebb terhet előíró rendelkezéseket is el lehessen törölni.

Így már abszolút kétségtelen, hogy ma nincs ennél fontosabb téma a magyar ugaron, az pedig szinte biztos, hogy ez a harc lesz a végső. És ha elhallgattak a fegyverek, diadalittasan koccinthatunk Orbán Viktorral az egyes nyugati és északi tagállamok véres tetemei fölött - mivel mással, mint egy ajómagyarpálinkával.

Idegesítő háttérzajnak:

!(youtube-video://R87HDQLnLbo)

A pénzügyminiszter szerint Magyarország az otthon pancsolt pálinka adómentességét "igényli" | Alfahír

Egészen lehangoló, hogy az uniós pénzügyminiszterek keddi üléséből milyen híranyagot faragott a közmédia, illetve a kormány. Az ülésből ugyanis az otthoni pálinkafőzés megadóztatása elleni magyar küzdelem lett kiemelve, holott olyan ennél talán fajsúlyosabb témák is szóba kerültek, mint például a digitális nagyvállalatok megadóztatása, illetve a digitális szolgáltatások reklámadója.De nekünk a pálinka a fontos, nem az ilyen EU-s hülyeségek.