Megnyerte az ukrán elnökválasztás első körét az államfőt játszó színész

Megnyerte az ukrán elnökválasztás első körét az államfőt játszó színész

A szavazatok csaknem harmadával megnyerte a meglepetésembernek számító Volodimir Zelenszkij az ukrán elnökválasztás első fordulóját az exit pollok alapján. A sorozatszínész mögött másodikként a jelenlegi elnök, Petro Porosenko végzett a szavazatok 18 százalékával, ami azt jelenti, hogy ők ketten indulhatnak a második fordulóban.

Zelenszkij az exit pollok nyilvánosságra hozatala után arról beszélt, hogy a mai napon "jelentős lépést tett a győzelem felé."

Petro Poroshenko, a regnáló ukrán elnök kijózanítónak tartja a gyenge eredményt. Az urnazárás után úgy nyilatkozott:

„Nem érzek semmiféle eufóriát. Kritikusan és józanul megértem azt a jelet, amelyet a társadalom ma adott."

Porosenko még így is megkönnyebbülhet, az ugyanis a korábbi kutatások alapján nem volt biztos, hogy bejut a második fordulóba, ahol a felmérések szerint várhatóan alulmarad a politikai szerepet eddig csak színészként betöltő riválisával szemben.

Harmadikként végzett az elnöki posztot korábban kétszer is betöltő Julija Timosenko. Rajtuk kívül csak hatan értek el százalékban mérhető eredményeket, a többi jelölt egy százalék alatt teljesített.

A második fordulót csak akkor kerülhették volna el a 42 milliós országban, ha valamelyik jelölt megszerzi a szavazatok több mint felét, így viszont három hét múlva, április 21-én rendezik meg az újabb voksolást.