Koordinált szavazatszámlálással adna gyomrost az ellenzék a Fidesznek

Koordinált szavazatszámlálással adna gyomrost az ellenzék a Fidesznek

Közös sajtótájékoztatón jelentették be az ellenzéki pártok, hogy tanulva az április 8-i eseményekből, május 26-án, az EP-választásokon minden egyes szavazókörben lesz egy ellenzéki pártok által delegált szavazatszámláló. És ez nem is lesz olyan nehéz feladat, ez is kiderült.

Innovatív gyomros

A DK-s Varju László egyébként elmondta, fontosnak tartják a Fidesz mindenkori választási rendszerének ellenőrzését, éppen ezért egyetértésben koordinálnak majd az ellenzéki pártok szavazatszámlálókat a több mint 10 ezer szavazókörbe.

Jakab Péter, a Jobbik EP-képviselőjelöltje felidézte, azokban a szavazókörökben, ahol nem volt személyes ellenzéki jelenlét, történtek furcsaságok: érvénytelenítettek jobbikos szavazatokat, vagy csak simán átírták azokat kamupártokhoz. Hangsúlyozta, májusban az elvesztett ellenzéki szavazatok ellenzéki mandátumvesztést eredményezhetnek.

A politikus jelezte, a Jobbik már elkezdte a szavazatszámlálók toborzását, és ezzel a koordinációval

"olyan gyomrost tudunk adni a hatalomnak, hogy abból októberig nem áll fel".

A szocialista Harangozó Tamás is megerősítette a közös szándékot, hangsúlyozva, ne legyen az országban egyetlen fehér folt sem. A politikus aláhúzta, épp a mai napon lett nyilvános egy április 8-i csalás, ahol a Fidesz és egy kamupárt ajánlásai megegyeztek. Az MSZP ugyanakkor szeretné, ha minél több helyen ott lehetnének a párt saját delegáltjai, ezért ők is toboroznak, és az aktivistáik telefonon is felkeresik az embereket.

Barabás Richárd (Párbeszéd) történelminek és szimbolikusnak nevezte ezt a kiállást az "elnyomó rezsimmel" szemben. A szóvivő szerint az eddigi gyakorlat az volt, hogy a hatalom elfoglalta a centrális erőteret, az erőforrásokat, az ellenzéki pártokat pedig "őrült versenyre késztette". Most viszont olyan eszközt találtak az ellenzékiek, amely legutóbb Törökországban is bevált - így nyerte meg az ottani ellenzék Isztambult és Ankarát is. Majd Barabás Richárd is arra buzdította az embereket, hogy lépjenek kapcsolatba az ellenzéki pártokkal.

Berg Dániel (Momentum) arról beszélt, hogy ez egy konstruktív és értelmes kezdeményezés, amelyben partnerek lesznek, és reményét fejezte ki, hogy a lendület kitart az önkormányzati választásokig. Szándékaik szerint civil és nemzetközi megfigyelők is segítik a tisztességes voksolást.

Az LMP-s Pitz Dániel is hangsúlyozta, ahol tavaly áprilisban nem volt ellenzéki szavazatszámláló, ott a leadott voksok száma eltért a hivatalos eredményektől, majd közölte, pártja is aktívan részt fog venni a koordinációban.

Márki-Zay és az ellenzék

Kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon Márki-Zay Péter Mindenki Magyarország Mozgalmával egyeztetni fognak-e, ugyanis korábban már a hódmezővásárhelyi politikus is felvette a koordinált szavazatszámlálás ötletét.

Varju László erre azt válaszolta, hogy a március 15-ei felajánlást mindannyian örömmel vették, és bíznak a civil oldalról érkező segítségben, mert az ellenzéknek sokkal több olyan támogatásra van szüksége, amit elsősorban a választópolgárok tudnak megadni.

Harangozó Tamás ezt annyival egészítette ki, hogy a szavazatszámlálót csak országos EP-listát felállító pártok tudnak delegálni, civil egyesület ezeket a számlálókat nem tudja bejelenteni. Ezért a már meglévő és ismert civil kezdeményezésekkel konkrét napi kapcsolatban vannak, és őket is az együttműködés részeseinek nevezte.

Elegen vannak(?)

Arra is rákérdeztünk, hogy jelenleg hány emberük van erre a célra, és mennyi számlálóra van még szükség.

A szocialista politikus közölte, hogy tavaly az MSZP-nek és a Jobbiknak is több mint 5 ezer, a DK-nek pedig több mint 3 ezer szavazatszámlálója volt. Ha koordináció lett volna, akkor nem lettek volna üres helyek

– tette hozzá.

Jakab Péter annyival pontosított, hogy a pártjának több mint 8300 delegáltja volt majd újságírói kérdésre megerősítette, ha kell majd az alapszervezeteik segítik a szavazatszámlálókat, hogy eljussanak a legkisebb településekre is. Nem lehet olyan akadály, amely nehézzé tenné a választások tisztasága feletti őrködést – szögezte le.