Vizsgálatot indít az otthonápolási díj visszásságai miatt az alapjogi biztos

Vizsgálatot indít az otthonápolási díj visszásságai miatt az alapjogi biztos

Az alapjogi biztoshoz fordult Ungár Péter a gyod egyes elemei miatt, miután a kormánytól nem kapott érdemi válaszokat kérdéseire és a gyermekek otthonápolási díjával kapcsolatos „jogalkotást előkészítő anyagokat” az Emberi Erőforrások Minisztériuma ismeretlen okokból titkosította.

Az LMP-s politikus továbbra is úgy véli, hogy az ellátás több eleme is aggályokat vet fel, ezért panaszában arra kérte Székely László biztost, hogy vizsgálja meg ezeket.

  • Az egyik ilyen, hogy a törvény különbséget tesz vér szerinti és örökbefogadott gyermeküket nevelő szülők és egyéb hozzátartozójukat gondozó ápolók között. Így utóbbiak továbbra is csak a sokkal alacsonyabb összegű támogatásban részesülhetnek.
  • A másik a pontrendszer felülvizsgálatáról szól, ami a mozgásukban korlátozott személyeket veszi alapul, és hátrányosan érintheti az autizmussal élő gyerekeket. 
Székely László mindkét felvetést indokoltnak találta, így megindítja a gyoddal kapcsolatban az alapjogi visszásságokat feltáró vizsgálatát

-írja a 168 óra.

 „A hozzátartozójukat otthonaikban ápoló személyek nagy terhet vesznek le az állam válláról és komoly fizikai és pszichés megterhelésnek vannak kitéve, így megfeszített munkájuk elismerése kulcskérdés”

-áll Székely László indoklásában.

„Magyarország számára kitörési pont lehetne a szociális ágazat"

Engedjük-e megszületni a genetikai rendellenességgel rendelkező magzatot? Hogyan viszonyul a magyar társadalom a fogyatékkal élőkhöz? Lehet-e versenyképes a szociális ágazat? Miben járhatna élen Magyarország világviszonylatban? Ungár Péterrel, az LMP politikusával kerestük a válaszokat. Honnan jött a szociális témák iránti érzékenysége vagy csak ezt a feladatot osztotta Önre a párt?