Belső muszlim megosztottság a Srí Lanka-i támadás mögött?

Belső muszlim megosztottság a Srí Lanka-i támadás mögött?

Srí Lankát elsősorban a buddhista többségről, és szabadságáért küzdő hindu tamil tigrisekről ismerhetjük. A polgárháború hosszú éveken át tartott, mígnem a kormány legyőzte a tamilokat. A konszolidáció útjára lépő Srí Lanka egyik elfeledett kisebbsége a sziget muszlim közössége lett. Egészen mostanáig.

A Srí Lanka-i muszlimok azonban sokáig csak mellékszerepet játszottak a sziget történetében. Az Index is megírta, hogy sok esetben a két főbb játékos vezette le rajtuk az indulatukat. Azonban nem mehetünk el amellett a jelenség mellett, amely más dél-ázsiai vagy éppen európai országokból is ismerős lehet. Ez pedig a szaúdi hátterű vahhábita szekta nyomulása az olajmonarchia anyagi támogatásával. Erről készített összeállítást Srí Lanka-i kontextusban az Iszlám Pluralizmus Központja nevű szervezet. Évekkel ezelőtt.

Az arab államok 1973-as olajembargója után a fundamentalista vahhábita szekta lényegesen hatékonyabban tudta terjeszteni eszméit. A vahhábita célok között találjuk a szúfi irányzat elleni küzdelmet is, ami pedig Srí Lankán igen elterjedt a muszlimok között. Szaúd-Arábia hivatalos irányzata a vahhábizmus, így az olajban gazdag sivatagi állam gazdagodása idején sok más ország mellett Srí Lankán is megnyitotta iskoláit. A tehetségesebb tanulók pedig szaúdi egyetemekre nyertek el ösztöndíjakat, vagy jó pénzért vállalhattak munkát Szaúd-Arábiában – derül ki az Iszlám Pluralizmis Központjának honlapján található cikkből.

Hazaérkezésük után nemcsak pénzt és tudást, hanem a vahhábita szekta tanításait is sokan magukkal hozták. A szúfik 1996-ban meditációs központot hoztak létre Kattankudyban, az 50 ezres muszlim dominanciájú városban, amelyet még ebben az évben vahhábiták támadtak meg. Lövéseket adtak le a szúfik vezetőire, és gránátokat is dobtak az épületre, valamint felgyújtották a vallási központot. Nyolc évvel később 500 vahhábita „Dzsihád” nevű szervezete akciót indított a központ ellen. Felgyújtották a könyvtárat és a környező üzleteket is. Egy halálos áldozata is lett a támadásnak. A szúfi rend szerint a rendőrség is segítette a támadókat, akik óvadék ellenében hamar kiszabadultak, és egyéb komolyabb következmények nélkül megúszták a támadást.

A szúfik panaszt is tettek a rendőrséggel szemben, de lényegi változás nem történt. A meditációs központot újraépítették, és hatalmas ünnepség keretében adták át újra. Egy szúfi vezető 2006-os halála után a vahhábiták tiltakoztak a vallási elöljáró temetésével kapcsolatban. Nem sokkal később egy másik szúfi temetése után kiásták a holttestet és otthagyták a földön. Ebben az időben szintén szúfi üzleteket és otthonokat gyújtottak fel.

2006-ban a Kattankudy városi tanács elrendelte a meditációs központban a minaret bezárását. A vahhábiták összecsaptak a rendőrökkel. Hárman meghaltak és többen megsebesültek. Később azonban a tanács egyes tagjai csatlakoztak a vahhábitákhoz. Elfoglalták a központot, és eltávolították egy szúfi vezető holttestét.

A Srí Lanka-i Sunday Times szerint a vahhábiták között egyre nagyobb a befolyásuk a szaúdi és dél-indiai hitszónokoknak. Colombói szaúdi diplomaták azonban tagadták az értesüléseket. A Srí Lanka-i szúfi rend, a Thareekathul Mufliheen szerint az államnak le kéne fegyvereznie a vahhábitákat, és békére, valamint tiszteletre van szükség a jövőben. Ezen kívül az egyik hitszónok elleni fatwa kiadásának visszavonását is érvényesíteni kell.

A szúfik tehát kívülről várják a segítséget, míg a vahhábiták saját kezükbe akarják venni a dolgokat, és vélhetően szaúdi támogatással terjesztik hitüket. Erőszaktól sem mentesen. Tehát a Srí Lanka-i muszlimok elleni támadások mellett a vallási közösségben is megosztottság lett úrrá, és így nyertek teret a fundamentalista nézetek, amely képviselői most lecsaptak és keresztény templomokat, valamint hoteleket támadtak meg. Az események nem most kezdődtek, de mostanra erősödött meg olyannyira, hogy – vélhetően külső segítséggel – saját akciókra is képesek lettek a fundamentalisták.