Öt év után felbukkant az Iszlám Állam halottnak hitt vezére

Öt év után felbukkant az Iszlám Állam halottnak hitt vezére

Az Independent azt írja: a terrorszervezet médiaszárnya tette közzé a videót, amelyen Abu al-Baghdadi fegyveresek társaságában beszél  területei elvesztéséről és a legutóbbi, Srí Lanka-i terrortámadásról, amit az Iszlám Állam magára vállalt.

A 47 éves terroristáról többször is elterjedt az évek folyamán, hogy megölték, de ezt nem tudták bizonyítani, az Iszlám Állam pedig csak hangfelvételeket közölt tőle. Egészen eddig.

Az Iszlám Állam elleni katonai győzelem a feladat könnyebb része volt, a neheze most jön

Az elmúlt napokban a nemzetközi- és hazai sajtó egyaránt azt harsogta, hogy „legyőzték az Iszlám Államot". Életben marad a szervezet? Tényleg nincsenek már területeik? Tanultunk az ISIS történetéből? Mi lesz azokkal a problémákkal, amik táptalajt biztosítanak a radikális nézeteknek? Szalai Mátéval, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatójával és a Corvinus Egyetem tanársegédjével beszélgettünk.

Baghdadi a hétfőn közzé tett, 18 perces felvételen a többi közt a 250 áldozattal járó Srí Lanka-i terrortámadást méltatja. Arról beszél, hogy ez egy bosszú volt Baghúzért, a szír faluért, amit utoljára bukott el az Iszlám Állam:

"Isten kegyelméből amerikaiak és európaiak is voltak Srí Lankán(...). Megkérdőjelezték Istent, aki öngyilkos merénylőket küldött válaszként."

Azt is ígéri, hogy bosszút állnak a harcosaik meggyilkolásáért és bebörtönzéséért.

Legutóbb öt éve, 2014-ben szerepelt videón, amikor Moszulban bejelentette a kalifátus létrejöttét az Iraktól és Szíriától elfoglalt területeken.