Vélemény a karakteres jobboldali politizálás mellett

Vélemény a karakteres jobboldali politizálás mellett

Hosszú távon nem éri meg a pártoknak, hogy feláldozzák a karakteres politizálást.

Napi jegyzet - Értem és érzem, hogy a választói vágyvezérelt akarat az együttműködés irányába tolja a tavaly áprilisi országgyűlési választások óta az ellenzéki pártokat. Abban azonban nem hiszek, hogy a pártoknak hosszú távon megéri feláldozni a karakteres politizálást.

Az embereknek mindig szükségük van ideológiai mankókra, amivel keretbe tudják foglalni saját nézetrendszerüket. Ez alapján szerveződnek a társadalom különböző csoportjai, illetve a nézetrendszerek alkalmasak arra, hogy a csoportok megkülönböztessék egymástól magukat. Ahogy például a filmek esetében is a markáns karakterisztikus vonásokkal rendelkező szereplők vonzzák igazán a nézőket, ugyanez igaz a csoportokra is.

Ha a csoportok alatt pártokat értünk, a politikában is megfigyelhető, hogy a sikeresség egyik fontos tényezője a világosan megfogalmazható célok egyedi képviselete. A markáns politizálás nem feltétlenül szélsőséges politizálást jelent, de kétségtelen, hogy a történelem során szélsőséges politikusok és szélsőséges pártok is felismerték a karakterizmus jelentőségét.

A tavaly áprilisi harmadik kétharmad súlyos politikai válsággal sújtotta az ellenzéki pártokat, amik addig – többé-kevésbé - egymás ellen határozták meg magukat, bár már a kampányban is voltak arra utaló jelek, hogy lenne hajlandóság egy orbánizmus elleni egységtömb létrehozására, háttérbe szorítva az ideológiai különbségeket és a morális kérdéseket. Ezt csak fokozták az olyan politikai kijelentések, melyek a bal- és a jobboldali felosztás életszerűségét vitatták, amit „a XXI. században meg lehet és meg is kell haladni”.

A kijózanító választási vereség után tavaly decemberig egy ilyen politikai megújulás látszott érlelődni az ellenzéki oldalon, majd a rabszolgatörvény elleni demonstrációk hevében úgy tűnt, hogy az ellenzék meg tud állapodni a kormányellenesség közös nevezőjében. Maximálisan ezt a belátást támogatta és támogatja most is a kormányellenes választók egy tekintélyes része. Erre alapozva el is indult egyfajta közös gondolkodás, célzott együttműködés, leginkább az önkormányzati választásokra készülve:

álljon ki egy erős ellenzéki jelölt a kormánypártival szemben, máskülönben az ellenzéki szétaprózódás a Fidesz-KDNP-nek kedvez.

Ám ez a logika csalókának és végzetesen veszélyesnek bizonyulhat. Ezt máris igazolni látszik, ahogy a fővárosban az óbaloldali pártok és a velük szövetségre lépő Momentum bevitték az első tőrdöfést egy lehetséges ellenzéki együttműködésnek.

Amint több polgármesteri székről és helyről volt egyszerre szó, az ellenzéki együttműködést felülírta a mandátumokra és pozíciókra éhes politikai érdek.

Az európai parlamenti választás előszobájában is megmutatkozott az óbaloldal összeesküvése és törekvése, hogy saját pozícióit erősítse az őt kiszolgáló manipulatív közvélemény-kutatások felhasználása által. A szocialistákhoz köthető Závecz Research egy friss elemzésében az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciót a Jobbik fölé „mérte”, míg a kutatása szerint a Momentum megelőzte az LMP-t. Vagyis az óbaloldal és a Momentum szövetségének létjogosultságát, illetve az ellenzéki oldalon lévő fölényét támasztotta alá.

Az európai parlamenti választás tétje az ellenzék szempontjából ugyanis az, hogy mely pártnak lesz a legerősebb tárgyalási alapja az önkormányzati választásra.

A baloldal pártjai abban érdekeltek, hogy elsődleges kihívóként mutassák magukat a választók előtt, majd ugyanezen a jogon erőfölényt demonstrálhassanak az önkormányzati pozíciók megszerzéséért.

A jövőre nézve is tanulságul szolgál, mit lehet várni azoktól, akik számára az együttműködés valójában kiszorítósdit jelent.

Ennek tekintetében az ellenzéki pártok összefogását célzó választói vágyak nyomán létrejövő kormányellenesség közös nevezője erősen délibáb-gyanús. Azokat a morális kérdéseket, melyek a fiókba kerültek, időszerű kivenni és átgondolni.

Együtt lehet-e működni az óbaloldali pártokkal, akik már bizonyították alkalmatlanságukat a kormányzásra?

Elnézhető-e Gyurcsány Ferencnek, amit kormányzása alatt művelt? Meg lehet-e bízni az óbaloldali pártokban?

Lehet-e nekik esélyt és teret adni, hogy visszaerősedjenek?

Van-e igény és szükség markánsan jobboldali, de polgári konzervatív ellenzéki erőre?

Puzsér Róbert gyakran emlegeti egy politikai centrum létrejöttének a szükségességét, amit jelenleg az őt támogató pártok, a Jobbik és az LMP testesítenek meg. Ahogy a néppártosodás fogalma is tartalmi kérdéseket vetett fel a Jobbiknál, úgy a centrum jelentése sem tisztázott értékek halmaza.

A Fidesz-KDNP olyannyira leuralta a jobboldalt, amit a kormányoldallal azonosítanak a választók, hogy komoly veszélye van annak, ha egyszer az Orbán-kormány végórája beköszönt, akkor hosszú időszakra maga alá temeti a jobboldali konzervativizmust.

Ez az óbaloldali pártok reneszánszát hozhatja magával, míg a jobboldal tévesen lesz azonosítva az Orbán-kormány miatt az intézményesített korrupcióval, a centralizált hatalomgyakorlással és a szabadságjogok megnyirbálásával.

Az óbaloldal egyértelműen nem képes a megújulásra, a centrum értelmezhetetlen a választók nagy része számára, a megoldás: a jobboldali, polgári és konzervatív értékek markáns, hiteles és következetes képviselete. Ezt könnyebb kimondani vagy leírni, mint a gyakorlatban hivatkozási alappá tenni, de a politika az értékválasztással és az értékek megfogalmazásával kezdődik.