Az újpesti ultrák üzentek a Fradi tábornak és Kubatov Gábornak is

Az újpesti ultrák üzentek a Fradi tábornak és Kubatov Gábornak is

Bohóc sapkás gumibabát raktak ki az újpesti ultrák a ferencvárosi stadion egyik beléptető kapujához. A két csapat közötti ellentét több évtizedes múltra tekint vissza. Ma este, a már bajnok Ferencváros, a bronzéremre hajtó Újpest együttesét fogadja. 

.

(A kép az újpesti ultrák facebook-oldaláról származik).

A Ferencváros bajnoki címéhez nem férhetett kétség, kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetően lettek bajnokok ebben a szezonban. Ugyanakkor ismert, hogy a Ferencvárost kiemelten támogatja az állam, ami annak is köszönhető, hogy a Fradi elnöke egyben a Fidesz pártigazgatója és alelnöke, Kubatov Gábor

2016-ban még a Fradi tábor a "Fradi nem pártcsapat" molinóval tiltakozott az ellen, hogy politikusok irányítják a klubot, ám azóta a tábor kiegyezett Kubatov Gáborral. A sikerek hatására pedig az ellentétek elsimultak. 

.

A két csapat mérkőzése 19:30-kor kezdődik. Várhatóan most sem marad el a két tábor között az üzengetés.