A fideszes polgármester levélben kéri városa első szavazóit, hogy a Fideszre szavazzanak az EP-választáson

A fideszes polgármester levélben kéri városa első szavazóit, hogy a Fideszre szavazzanak az EP-választáson

Kampány van.

Érd város polgármestere, T. Mészáros András által jegyzett levelek érkeztek a település első szavazóihoz az EP-választás hajrájában, és ezeket nem közmunkások kézbesítették, hanem elsőbbségivel és ajánlottan adták fel a Postán. A kormánypárti településvezető üzenetében egyrészt örömét fejezte ki, hogy a címzett is rendelkezik szavazati joggal, másrészt arra figyelmeztette a gyanútlan választópolgárokat, hogy olyan képviselőkre van szükség, akik valóban a magyar emberek érdekeit fogják képviselni Brüsszelben.

A fideszes polgármester érdeklődésünkre elárulta, nem érti, hogy mi ebben a hír. T. Mészáros András lapunkkal közölte:

"ebben a levélben, amit az első választóknak küldtem ki, mint Érd polgármestere, aki egyben a Fidesznek is a helyi elnöke, és alapítója, csak arra kértem őket, hogy jöjjenek el választani, és ha eljönnek, akkor szavazzanak a Fideszre, mert meggyőződésem, hogy a mostani EU-s választáson kettő között lehet választanai, a migránstámogatók, vagy a migránsokat ellenzők között. Én azzal értek egyet, ha valaki a migrációt ellenzőkre szavaz. Erre kértem föl a fiatalokat".

A kormánypárti politikus ugyanakkor kijelentette, ebben az akcióban egyetlen egy fillér közpénz nem volt. T. Mészáros András többször is hangsúlyozta,

annak ellenére, hogy nem magánszemélyként, hanem polgármesterként írta alá ezeket a leveleket, a város pénzéből egyetlen egy forintot sem fordítottak a kampányára, a számlát saját maga állta.

Emlékezetes, ma számoltunk be arról, hogy Gémes László, Szegvár fideszes polgármestere, Csongrád megyei közgyűlési képviselő szintén saját pénzből szervezett túrát nyugdíjasoknak a déli határhoz rettegni egy kicsit a migránsoktól, akik egyébként pont akkor nem voltak ott.

Varga Zoltán Péter, a Jobbik Pest megyei elnöke az érdi kampány kapcsán elmondta, elfogadhatatlannak tartja, ha egy önkormányzat beleavatkozik egy választásba valamelyik fél oldalán, másrészt jogosnak tartja ilyen estekben, ha tisztázásra kerül, használtak-e közpénzt a kormánypárt melletti buzdításhoz.