Továbbra is a szociáldemokratákkal kormányozna Angela Merkel pártja

Továbbra is a szociáldemokratákkal kormányozna Angela Merkel pártja

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) folytatni kívánja a kormányzást a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) - közölték a pártszövetség vezetői vasárnap, miután az SPD elnöke bejelentette távozását.

Az MTI azt írja: Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke pártja berlini székházában tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokraták kiállnak a nagykoalíciós - CDU/CSU-SPD összetételű - kormány mellett. Hozzátette: arra számítanak, hogy az SPD gyorsan meghozza a szükséges személyi döntéseket, és a kormány megőrzi cselekvőképességét.

Markus Söder bajor miniszterelnök, a CSU elnöke egy Twitter-bejegyzésében azt írta: "elvárjuk az SPD-től, hogy hozzájáruljon Németország stabil kormányának megőrzéséhez, mert Németországnak stabilitásra van szüksége". Előzőleg Andrea Nahles, az SPD vezetője közölte, hogy távozik a pártelnöki és szövetségi parlamenti frakcióvezetői tisztségéből. Ezt a szakértők úgy értékelték, hogy a lépés tovább gyengíti a német kormányt, mivel sokak szerint a nagykoalíció csak árt a pártnak, így inkább ellenzéki szerepben kellene megújulniuk.