Hableány-tragédia: a legmagasabb állami kitüntetést kéri a mentésben résztvevőknek a Jobbik

Hableány-tragédia: a legmagasabb állami kitüntetést kéri a mentésben résztvevőknek a Jobbik

Parlamenti eseti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a dunai hajóbaleset ügyében a Jobbik – jelentette be Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki párt képviselője kiemelte, hogy a mentésben részt vevők óriási munkát végeztek, éppen ezért köszönetet mond pártja nevében, és azt javasolja, hogy

ezen emberek részesüljenek állami kitüntetésben, a Magyar Érdemrend elismerésben.

„Az ő munkájuk bizonyítja, hogy ha Magyarországon nagy baj van, akkor történelmi összefogásra képesek a különböző ágazatok elismerésre méltó dolgozói”

- tette hozzá a Jobbik politikusa.

Lukács László György szerint a baleset után vizsgálóbizottságot kellene felállítani, mivelhogy a jogalkotónak érdemben meg kell vizsgálnia a katasztrófához vezető körülményeket, és le kell vonnia az ezekből származó következtetéseket, hogy többé ne fordulhasson elő ilyen szerencsétlen baleset.

A jobbikos politikus szerint a paritásos alapon felálló bizottság megvizsgálhatná a jogszabályi és közigazgatási környezetet, feltárhatná a katasztrófához vezető szabályozási hiányosságokat és hatósági mulasztásokat, valamint felelősséget állapítana meg és változtatásokat javasolna.

„Szeretném kérni ezen bizottság felállításához a kormánypártok és az ellenzék támogatását."

- hangsúlyozta az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.