A Jobbik még tárgyal, Mellár Tamás szerint pedig valamit félreértelmezett az LMP Pécsen

A Jobbik még tárgyal, Mellár Tamás szerint pedig valamit félreértelmezett az LMP Pécsen

Az LMP önállóan indul valamennyi pécsi választókerületben - ezt közölte az az ellenzéki párt Baranya megyei elnöksége csütörtök kora délután az MTI-vel. Mint írták, a baloldal tette lehetetlenné a teljes ellenzéki együttműködést Pécsen, az érintetteknek ezért vállalniuk kell a felelősséget, illetve leszögezték, nem támogatják Péterffy Attila, a többi parlamenti képviselettel rendelkező párt és a Momentum támogatását bíró pécsi polgármesterjelöltet, aki "összefüggésbe hozható a mecseki erdőrészek tarvágásáért, fairtásért".

1. fejezet: LMP

Az Alfahír érdeklődésére Keresztes László Lóránt, az LMP lemondott társelnöke, pécsi politikusa elmondta, hogy ők elsőként csatlakoztak a Mellár Tamás által életre hívott Mindenki Pécsért ellenzéki megállapodáshoz, ugyanakkor már áprilisban bejelentették, az LMP számára nem támogatható Péterffy Attila. Emellett,

"ahányszor leültünk tárgyalni a baloldali pártokkal, ők annyiszor vágtak át"

- tette hozzá Keresztes. 

Most pedig - értelmezése szerint - eljutott odáig a történet, hogy mivel nem hajlandóak Péterffy Attilát formálisan - tehát logóval együtt - támogatni, ezért az ellenzéki pártok nem kívánnak velük együttműködni. Amit "elvtelen zsarolásnak" nevezett.

Keresztes László Lóránt közölte azt is, hogy június 29-én összeül a párt baranyai szervezete, ahol döntés születik mind a 18 választókörről. Az LMP ugyanakkor továbbra is nyitott a folytatásra.

"De nem elég azt mondani, hogy bukjon a Fidesz a Pécsen, azt is ki kell mondani, hogy a 2009-ben bukott szoci világ se jöjjön vissza"

- tette hozzá.

Elmondta azt is, ha kimaradnak a megállapodásból, akkor sem áll érdekükben, hogy csak úgy sportból elindítsanak egy polgármesterjelöltet Péterffyvel szemben, ugyanakkor erről is hivatalos döntésnek kell születnie.

2. fejezet: Mellár Tamás

Megkérdeztük Mellár Tamást is, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét, aki nem mellesleg egyéni mandátumot nyert a baranyai megyeszékhelyen 2018 áprilisában. Az ellenzéki megállapodás felett bábáskodó politikus elmondta, a kompromisszum alapján a Mindenki Pécsért vezetése a  pártokra bízza a körzetek felosztását, de információi szerint az LMP is kapott volna indulási lehetőséget. 

Arra a felvetésünkre, hogy Keresztes László Lóránt azt sérelmezte, hogy fel kell raknia a zöldpárt logóját Péterffy Attila mellé, úgy reagált, hogy most nem Péterffy Attila neve mellé, hanem a Mindenki Pécsért jelöltje mellé kell odaállni.

A helyzet pedig úgy alakult, hogy a Mindenki Pécsért ellenzéki megállapodásnak csak egy jelöltje van.

Hozzátette: neki is voltak a sajtóban is megjelent fenntartásai Péterffy Attilával kapcsolatosan, de mivel más pártok nem tudtak jelöltet hozni, csak ő maradt. 

Ez most egy olyan második fázis, amikor nekünk együtt kell működni - fogalmazott Mellár Tamás, aki szerint az LMP rosszul értelmezi ezt a helyzetet, a 18 körzetben való közös elindulásnak is csak így van értelme.

Mint mondta, még egy kísérletet tesz annak érdekében, hogy az LMP vonja vissza az mostani elhatározását, mert a siker záloga a minél szélesebb ellenzéki együttműködés. Meglátjuk, hogy milyen eredménye lesz - fogalmazott.

3. fejezet: Jobbik

A Jobbik részéről - akiket egyébként szintén kérdőre vont az LMP-s közlemény - Gyimesi Gábor önkormányzati képviselő válaszolt az Alfahírnek - a politikus képviseli az ellenzéki pártot az egyeztetéseken. 

Még tárgyalunk - szögezte le.

Csütörtök este egyébként ismételten összeülnek az ellenzéki pártok, és a civil szervezetek, így akár már ma végleges megállapodás születhet a felek között, ám a tárgyalások lezárásáig bármi előfordulhat. (Tehát akkor már ma is új információkkal szolgálhatunk.)

Ha az elképzelések, programok egyeztetése során odáig jutunk, hogy ezt le tudjuk zárni, akkor maradunk - magyarázta ezzel kapcsolatban a jobbikos.

Gyimesi Gábor egyébként most is hangsúlyozta, miután a Jobbik által felkért jelölt családi és egzisztenciális okokra hivatkozva nem vállalta a feladatot, nem fognak Péterffy Attilával szemben jelöltet indítani, mert azzal csak a Fidesznek kínálnák fel a polgármesteri helyet, így nincs más választás, csak Péterffy Attila támogatása.

(Címlap- és borítókép: Péterffy Attila, a Főtáv Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartási igazgatója beszédet mond a munka törvénykönyvének módosítása ellen tartott demonstráción a Széchenyi téren 2019. január 4-én. Bejelentette, hogy az októberi helyhatósági választáson független polgármesterként indul a baranyai megyeszékhely vezetéséért. MTI/Sóki Tamás)