Macron azért nem támogatja Webert, mert német EP-listán szerepel

Macron azért nem támogatja Webert, mert német EP-listán szerepel

De mi lenne, ha egy francia jelöltről lenne szó, és nem Weberről?

Amennyiben a néppárti Manfred Weber az európaiak előtt mutatkozott volna be, mint az Európai Bizottság elnökjelöltje, támogatása nem jelentett volna problémát , de ő a német lista vezető jelöltje volt, ez pedig így nem működik - jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő a brüsszeli EU-csúcstalálkozót követően újságíróknak adott nyilatkozatában pénteken.

Az MTI összefoglalója szerint Macron hangsúlyozta: tudja, hogy a németek nagyon ragaszkodnak az alkotmányhoz.

„Van azonban egy közös európai alkotmányunk. Ez az alkotmány pedig azt mondja ki, hogy az Európai Bizottság elnökét az Európai Tanács tagjai választják meg, akit az Európai Parlament megerősít pozíciójában”

 - közölte.

Ha egy nap az európaiak úgy döntenek, hogy olyan alkotmányt fogadnak el, amely azt mondja, hogy az uniós bizottság elnökét az európai nép választja, akkor valódi európai választásokat fogunk tartani, és abban a pillanatban bárki, közvetlenül megválasztható lesz, de jelenleg nem ezt mondják a szerződések - mondta a francia elnök.

A francia elnök szerint a jelöltek legfontosabb tulajdonságai között nem az állampolgárságnak kell szerepelnie, hanem a rátermettségnek és a képességeknek. Arra nem tért ki, hogy akkor is így gondolná-e, ha egy francia jelöltről lenne szó, és nem Weberről.

Hozzátette, nem fog támogatni olyan javaslatot, amely nem biztosít egyenlőséget a nemek terén az uniós intézmények vezetői között.

Macron hangsúlyozta, a tagországok elkötelezettek, hogy az uniós intézmények vezetői tisztségeit érintő választási folyamatot június 30-ig lezárják.