Otthoni veszekedése miatt bukhatja a kormányfői posztot Boris Johnson?

Otthoni veszekedése miatt bukhatja a kormányfői posztot Boris Johnson?

Országos ügy lett abból, hogy élettársával összebalhéztak.

A vasárnap ismertetett legfrissebb felmérések szerint rövid idő alatt markánsan csökkent a legesélyesebbnek tartott brit miniszterelnök-jelölt, Boris Johnson választói támogatottsága, miután a volt külügyminiszter minapi hangos összeveszése élettársával az országos lapok címlapjaira került.

Az MTI azt írja: a pártvezetői tisztségéből távozó Theresa May miniszterelnök utódjának megválasztására indult folyamat első szakaszában a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciója szavazássorozattal szűkítette két jelöltre az eredetileg tízfős mezőnyt, és a csütörtökön tartott utolsó szavazási forduló után Johnson és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter  maradt versenyben.

Az egyik lap megbízásából már a csütörtöki utolsó alsóházi szavazási forduló után elvégeztek egy gyorsfelmérést, amely szerint akkor még a teljes brit választójogú lakosság 36 százaléka, a Konzervatív Párt szavazótáborának 55 százaléka mondta azt, hogy Johnsont tartja a legjobb jelöltnek a miniszterelnöki posztra. Jeremy Huntról mindkét választói mintán belül 28 százalék vélekedett így.

A péntek hajnali családi botrányról nyilvánosságra került hírek után a Survation megismételte ugyanezt a felmérést, és a Mail on Sunday vasárnapi ismertetése szerint ebben a kutatásban a teljes választói körön belül már csak 29 százalékos, a konzervatív párti választók között 45 százalékos volt Boris Johnson támogatottsága. Jeremy Huntról a második vizsgálatba bevont teljes választói minta 32 százaléka, a Konzervatív Pártot támogatók 34 százaléka mondta azt, hogy ő lenne a jobb miniszterelnök.

A fordulat előzményeként Johnson és élettársa, Carrie Symonds lakásszomszédai péntek hajnalban kihívták a rendőrséget, miután csapkodással, üvegcsörömpöléssel vegyes hangos veszekedés zaját hallották a pár lakásából. Az egyik szomszéd hangfelvételt is készített a falon keresztül, és ezt eljuttatta a The Guardian című baloldali brit napilapnak, amely közölte a felvételt. Ezen hallatszott, amint Carrie Symonds felrója, hogy Johnson vörösborral öntötte le a kanapét, majd a veszekedés elfajul, és Carrie Symonds azt kiabálja, hogy "szállj le rólam", illetve azt, hogy "tűnj el a lakásból".