Retróérzés - Szubjektív pop-kulturális divatkalauz a legismertebb arculati elemek felleltározásával

Retróérzés - Szubjektív pop-kulturális divatkalauz a legismertebb arculati elemek felleltározásával

Bemutatjuk a Rock & roll áruház című könyvet.

A Rock & roll áruház – Ez a divat 1957 - 2000 című kötet nem zenekari biográfia. Nem is zenész önéletrajz. Viszont, (zömében) zenei szubkultúrák „kellékeinek” a felleltározása, így – a róla írt rövid recenzió – gond nélkül befér az ilyen jellegű cikkek közé. És mert tényleg jó.

 

 Igaz, a könyv még a tavalyi év utolsó harmadában jelent meg, de én csak bő másfél hónappal ezelőtt találkoztam egy zenei oldalon egy róla írt pozitív bemutatóval, ami annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy nem sokkal később megrendeltem és elolvastam.

 Poós Zoltán – a 2001-ben megjelent Szivárvány Áruház (amely a hetvenes és nyolcvanas évek szubjektív tárgyi katalógusa), valamint a 2010-es Táskarádió - 50 év, ötven sláger (amiben az elmúlt öt évtized egy-egy jellegzetes örökzöldjéhez fűzött popesszé került) után – már harmadszor jelentkezett olyan művel, amiben tárgyi emlékek kerültek középpontba. Ezúttal az 1957 és 2000 közötti, a könnyűzenéhez is több szállal kapcsolódó (hazánkban mára szinte ikonikussá lett) használati tárgyakat, ruhadarabokat, divat-kiegészítőket válogatott össze, melyek mindegyikéhez egy-egy hasznos/humoros/ironikus leírást is mellékelt. Utóbbiak néhány – a kelleténél indokolatlanul többször használt – jelző kivételével ütős (hozzájuk kapcsolódó helyszínek, zenekarok, dalok, újságok, ételek-italok megidézésével színezett) blokkok, és ezekben elég sokszor jut szóhoz az – 1970-ben, Battonyán született író alteregójának is tekinthető – újra „színre lépő” Józsika, aki számos esetben saját élményeit közreadva sztorizik.

RNR aruhaz front

 A kötetben a kultikus hazai és külföldi brandek (pl. Trapper, Tisza, Senior, Méta, Super Rifle, Levi’s, Wrangler, Casucci, Lacoste, Puma, Adidas, Ray-Ban, Martens, Converse) mellett a hétköznapi , „márkátlan” darabok (pl. otthonka, fecske alsónadrág, svájcisapka, irhabunda, autóstáska, forrónadrág, babos kendő, stoplis cipő, westerncsizma, susugós jogging, hasitasi, stb., hadd ne soroljam fel az összest) is főszerephez jutnak, konkrétan 85 tárgy bemutatására kerül sor 150 oldalon. És mire a végére érünk egy kivágható ajándék szemüveggel is gazdagabbak leszünk.

 A Corvina Kiadó gondozásában megjelent mű mind külalakjában (a dizájn, a tördelés, és a több mint kiváló fotóanyaga miatt), mind tartalmában top kiadvány.

 

 Mivel a szerzőtől csak alig egy évvel vagyok fiatalabb, a bemutatásra került tárgyak nagy része számomra jó ismerősként köszönt vissza (de inkább eltekintek a listázástól, hogy pontosan melyek voltak használatban nálam az évtizedek alatt), viszont úgy gondolom, annyira jól sikerült a válogatás, hogy a tőlünk jóval fiatalabbak is hasznosnak és élvezetesnek találják a tartalmat, hát még az idősebb korosztály, akiknek nemigen lesz új a nap alatt.

 Egyszóval, bármikor újra elővehető, rendkívül szórakoztató (és látványos) korlenyomat, messze nem csak a könnyes szemmel nosztalgiázók számára, mert ugye mindenki tudni akarja, hogy mi is volt a trendi…