Orbán dicsérte a rendőröket, a migránsokról is beszélt, de a bérrendezésről egy szót sem szólt

Orbán dicsérte a rendőröket, a migránsokról is beszélt, de a bérrendezésről egy szót sem szólt

Orbán Viktor az MTI tudósítása szerint nagyon szép szavakkal köszöntötte a frissen felesküdött rendőrtiszteket, és persze nem maradhatott el az utalás a bevándorlásra és a határvédelemre is. A szégyenletesen alacsony bérek rendezéséről azonban egy szó sem esett. 

Magyarország büszke lehet arra, hogy olyan rendőrei vannak, akik védik az életet és a vagyont, képesek garantálni a mindennapok biztonságát, és akik képesek voltak tíz év alatt a bűncselekmények számát felére csökkenteni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budai Várban, a Kapisztrán téren, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának tisztavató ünnepségén.

Hangsúlyozta, a magyar rendőrök sokszorosan bizonyították rátermettségüket: jöhetett árvíz, vörösiszap- vagy migránsáradat, a rendőrség mindig állta a sarat.

"Olyan rendőreink vannak, akik a legnehezebb időkben ha kell, a határra is kimennek, hogy megvédjék a magyar családokat" - fogalmazott a kormányfő. Arról persze mélyen hallgatott, hogy

a rendőröknek azért kell a téli fagyban, vagy a nyári forróságban a kerítés mellett dekkolniuk, mert az erre hivatott (az MSZP-vel közösen 2008-ban  felszámolt) határőrséget – hiába javasolja évek óta kitartóan a Jobbik – nem hajlandóak visszaállítani.

A Határőrség Napját ünnepelnénk ma - ha lenne még határőrség | Alfahír

A Határőrség Napját 1992 óta ünnepeljük Szent László napján, akit a határőrök védőszentjüknek választottak. I. László királyunk nevéhez fűződik a korai magyar határőrizet megszilárdítása és a határvédelem megszervezése. "A Fidesz és az MSZP közösen szüntette meg 2008-ban a határőrséget, amelyre napjainkban égető szükség lenne." - idézi fel a Jobbik.

A zsaruk határvédelemre történő kirendelése az egyre súlyosabb létszámhiány miatt is aggályos, hiszen a szinte napról napra kevesebb egyenruhás így még kevésbé biztosan tudja ellátni közrendvédelmi feladatait. 
    
A miniszterelnök szavai szerint a most avatott tisztek azokhoz a magyarokhoz tartoznak mától, akik csatlakoztak Hunyadi, Rákóczi, Kossuth és az 56-os forradalom zászlajához, akik azt akarták, hogy Magyarországon szabadság, biztonság, rend és élhető jövő legyen, és akik ezért az életüket is hajlandók voltak kockáztatni, sőt ha úgy hozta a sors, feláldozni is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország ma már "komoly és tekintélyes állam", a rendőröknek pedig az a feladatuk, hogy a törvényeknek érvényt szerezzenek azokkal szemben is, akik itt születtek és azokkal szemben is, akik az országba belépnek. 

Arról azonban nem ejtett egyetlen árva szót sem, hogy 

e "komoly és tekintélyes állam" meddig hagyja még, hogy rendőrei és bv-sei nyomorúságos bérért végezzenek embertelen mennyiségű munkát? 

Kontrát Károly belügyi államtitkár az év elején akasztotta ki az állományt azzal, hogy azt állította: a rendőri fizetések duplájára nőttek. A közéleti csatározásokból általában kimaradó zsarukat ezzel sikerült annyira felhúzni, hogy a Zsaruellátó Facebook oldalon tömegesen hozták nyilvánosságra a fizetésükről szóló banki értesítő sms-eket. A számok megdöbbentőek és elkeserítőek.

Akad olyan fővárosi egyenruhás, aki mindössze 125 ezer forintot keres, de jó néhányan küldtek be bőven 200 ezer forint alatti jövedelmet. 

Pár héttel később Balogh János országos rendőrfőkapitány ismerte be, hogy a bérrendezésre nincs pénz, de "kitartást" kért a rendőröktől.  A kijelentésből szállóige lett rendőrségi körökben, volt, aki gyilkos iróniával "Kitartás-jegyeket" nyomtatott, hogy azzal fizessen a boltban. 

Hasonlóan elkeserítő helyzetről számolt be az Alfahírnek nyilatkozó, a büntetés-végrehajtásból nemrég leszerelt egykori egyenruhás.

A papír mindent elbír, de mi nem - egy volt börtönőr a rácsok mögötti döbbenetes valóságról | Alfahír

Beszélgetőpartnerünk több mint hat évig dolgozott börtönőrként, szolgált körletben és kísért fogvatartottakat is tárgyalásra, kórházba. Nagyjából egy éve szerelt le, pedig szerette a hivatását, ha rajta múlik, innen ment volna nyugdíjba. De nem rajta múlt. Egyszerűen nem bírta tovább. A képzésen megtanulta a törvényeket és szabályokat, melyek keretén belül a munkáját végezhette.

Mindkét testületnél tömegesek a leszerelések, a létszámhiány egyre súlyosabb méreteket ölt, a kormánynak pedig láthatóan nem áll szándékában rendezni a béreket.