Izgalmas futam Ausztriában, Leclerc és Verstappen kőkeményen harcolt a győzelemért, végül a holland egy véleményes előzéssel nyert

Izgalmas futam Ausztriában, Leclerc és Verstappen kőkeményen harcolt a győzelemért, végül a holland egy véleményes előzéssel nyert

Az Osztrák Nagydíj rajtjánál Max Verstappen járt a legrosszabbul, a második helyről startolt a holland, de nagyon beragadt és visszaesett a hetedik pozícióig. Leclerc simán megtartotta a vezetést, míg Lando Norris néhány pillanat erejéig a harmadik helyen találta magát, de Hamilton könnyen visszaelőzte.

A kilencedikről induló Vettel a negyedik körben már az ötödik, nem sokkal később a negyedik helyen autózott, miután megelőzte Räikkönent és Norrist.

Vettel első kiállásánál nem voltak kint a kerekek, ezzel veszített néhány másodpercet és Hamiltonnak is nehézségei támadtak: a csapat szerint sérült az első szárnyának a véglapja, tempót valóban veszített, de a képeken nem látszott probléma, viszont így is lecserélték a szárnyat, ami komoly időveszteséget jelentett, Vettel és Verstappen is megelőzte.

A 47. kör után összecsapott Verstappen és Vettel a harmadik helyért, a német egy ideig jól védekezett, de az 50. körben már nem tudta hárítani a Red Bull pilótájának támadását.

Verstappen az 56. körben levadászta Bottast is és elkezdte ledolgozni nagyjából 4,5 másodperces hátrányát az első helyen álló Leclerc ellen.

A 66. körben már DRS-távolságon belülre került Verstappen és kőkemény csata kezdődött a győzelemért. A 68. körben a holland meg is előzte a monacóit egy kifékezéssel, de Leclerc a kigyorsításon erőből visszajött.

A 69. percben hasonló volt a forgatókönyv, de más volt a kimenetel: Verstappen ugyanabban a kanyarban beugrott mellé, viszont a külső íven már nem hagyott neki elég helyet: nem csak kivezette a pályáról, hanem még össze is értek, már folyamatban van a manőver vizsgálata. Vettel kanadai büntetésének tükrében ebből öt másodperces szankció lesz, így viszont Leclerc-é lehet a győzelem, kíváncsian várjuk, hogy mi fog történni.

Első körben mi azt mondjuk, hogy a felvételek alapján Verstappen nyitott a kormányon, ennek következménye volt az ütközés és a pályáról való leszorulás. Egy körrel korábban ugyanez volt a felállás, de akkor Leclerc pont azért tudta megtartani a vezetést, mert a holland elég helyet hagyott maga mellett.

Tehát a szabályok betűje szerint ez talán nem fért bele, viszont azt a szempontot sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy nem vetne túl jó fényt a sportágra, ha rövid időn belül két győzelem sorsa is az asztalnál dőlne el.

Belülről így nézett ki:

A 70. körben Vettel még megelőzte Hamiltont a negyedik helyért, szenzációs versenyt láthattunk, Ausztria visszaadta mindazt, amit Franciaország múlt héten elvett tőlünk, ráadásul a győztes végleges kilétére még várnunk kell.

Aus