Nyilvánossá tenné a kórházi fertőzések statisztikáit a Jobbik

Nyilvánossá tenné a kórházi fertőzések statisztikáit a Jobbik

A kórházi fertőzések elleni hatékonyabb fellépésre, a megbetegedések számának visszaszorítására szólította fel a kormányzatot hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

"Megállapítható, hogy többen halnak meg kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetben. Semmelweis országában ez elfogadhatatlan"

 - fogalmazott az ellenzéki politikus, aki - mint mondta - éppen ezért apró gesztusként kézfertőtlenítő gélt is vitt a SOTE klinikájának.

Kórházi fertőzések: hiába titkolózott a kormány, ki kell adniuk az adatokat | Alfahír

Ezt is megértük: végre valahára megtudhatjuk, hogy hányan halnak meg a magyar kórházakban olyan fertőzésektől, amelyek elkerülhetőek lennének.

Hangsúlyozta: a magyar egészségügy napja alkalmából nagyon fontos felhívni arra is a figyelmet, hogy nemcsak a betegek, hanem maguk a dolgozók is megbetegedhetnek azoktól a kórokozóktól, amelyek egy kórházi környezetben előfordulhatnak.

"Ezen a napon tartozunk a dolgozóknak és tartozunk a betegeknek azzal, hogy felhívjuk erre a problémára a figyelmet"

Hozzátette: a túlterheltség és az eszközhiány ahhoz vezet, hogy a kórházi ellátás nem tud 100 százalékosan működni. Ezért értékelése szerint a pénzt a kórházi fertőzések visszaszorítására kell fordítani.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/19U7B7fCkck.jpg?itok=Im8kAmSI","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=19U7B7fCkck&feature=youtu.be","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

   
"Nulladik feladatként" a kórházi fertőzések statisztikáinak nyilvánosságra hozatalát, kutathatóvá tételét említette. 

A Jobbik azt szeretné, hogy "világosan, minden kórházra, akár minden osztályra lebontva megismerhetőek legyenek a kórházi fertőzési statisztikák."

Hozzátette: emellett arra is szükség van, hogy minden kórházban legyen elegendő fertőtlenítőszer, egyszerre védve a dolgozókat és a betegeket. A Jobbik szakpolitikusa a sajtótájékoztatót követően átadta a kórháznak a magával hozott fertőtlenítőszereket.