Tűrhetetlen állapotok uralkodnak az egyik fővárosi gyermekotthonban, az ombudsman azonnali cselekvést kér

Tűrhetetlen állapotok uralkodnak az egyik fővárosi gyermekotthonban, az ombudsman azonnali cselekvést kér

Utcán dohányzó, késő estig hangoskodó nyolcévesek, lelakott épület.

Azonnali cselekvésre szólítja fel a kormányt Székely László ombudsman az Esze Tamás gyermekotthonban uralkodó állapotok miatt. Az alapjogi biztos közleményében azt írja: a gyermekvédelmi szakellátás rendszerében dolgozók anyagi megbecsülésének mielőbbi, tényleges javítására kérte fel, mert a tűrhetetlen helyzet nagyrészt az erőforráshiány miatt állt elő. A Jobbik közben írásban kérdezi a kormányt, hogy mikortól szánnak végre elegendő pénzt a legkiszolgáltatottabb gyermekekre és az őket fogadó intézményekre.

"Aggasztóan hiányos személyi, illetve erősen leromlott tárgyi feltételekkel, a tankötelezettség teljesítésének ellenőrzése, valamint kellő kontroll nélkül nevelkednek a gyermekek az Esze Tamás Gyermekotthonban."

A szomszédok tettek bejelentést az otthon és a környékén uralkodó borzalmas állapotok miatt. A biztosnak egyek mellett azt jelezték:

"nemegyszer csak 8-10 éves gyermekek órák hosszat, sokszor késő estig az utcán vannak, ott dohányoznak, bandáznak, kukákat borogatnak, tüzet gyújtanak, akadályozzák a forgalmat, hangosan káromkodnak. A Gyermekotthonban a dolgozók rendkívül alacsony juttatásai miatt a fluktuáció igen magas, és a környéken lakók szerint a gondozott gyermekek oktatását sem tudják megfelelően biztosítani." 

A helyszíni vizsgálat alátámasztotta a szomszédok állításait, eszerint a Gyermekotthont és környezetét a rendezetlenség, a "lelakottság" jellemzi. Az épületben összetört szekrényeket, kibelezett kárpitos bútorokat, szétdobált tárgyakat, cigarettacsikkeket, szabadon hozzáférhető gyógyszeres szekrényt, málló vakolatot, rossz állapotban lévő udvart, sportpályát láttak az ombudsman munkatársai. 

A csoportszobát már egy éve nem használhatták egy beázás miatt, a javításra pedig nem volt pénz.

A biztos hangsúlyozta, hogy szakellátásban élő, kiszolgáltatott helyzetben lévő, kötelező és intézményesített ellátást igénybe vevő gyermekekről van szó. A jelentés kiemeli, hogy a velük foglalkozó szakemberek felelőssége és kötelessége volna felhívni a figyelmet a dohányzás káros következményeire, megelőzni a rászokást, a függőség kialakulását, segítséget nyújtani a leszokáshoz. 

Nem jut elég pénz a gyermekvédelemre

A vizsgálat feltárta, hogy a Gyermekotthonban a 26 álláshelyből - a folyamatos hirdetések dacára - mindössze 16-ot tudtak betölteni. A problémát a megbízási szerződéssel foglalkoztatott munkatársak sem tudják érdemben orvosolni, a szakdolgozók hiánya miatt pedig folyamatos csoportösszevonásra volt szükség. 

Az intézményben elhelyezett 26 gondozottból életkora alapján 16 gyermek tankötelezett. A dolgozói létszámhiány miatt, továbbá azért, mert a gyermekek különböző iskolákba járnak, a Gyermekotthon nem tudja ellenőrizni, hogy a gyermekek ténylegesen az iskolában vannak-e.

A helyszíni vizsgálat idején 8 gyermek tartózkodott az intézményben, a többiekről nem volt információ.

A feltárt konkrét visszásságok megszüntetése, a továbbiak megelőzése érdekében a biztos a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és a Bólyai Gyermekotthoni Központ vezetőjéhez fordult.

De mit tesz a kormány?

Bencsik János, a Jobbik országgyűlési képviselője és budapesti elnöke írásbeli kérdést adott be a kormánynak, amelyben arra emlékeztet: 

2019-ben egy középfokú végzettséggel és 25 éves gyakorlattal (!) rendelkező budapesti gyermekfelügyelő fizetése nettó 149.440 forint, miközben a fővárosi átlagbér ennek csaknem duplája. 

Az ellenzéki párt képviselője a többi közt arra vár választ Orbán Viktoréktól, hogy mit tesznek a gyermekvédelmet sujtó általános létszámhiány enyhítésére és az intézményben uralkodó állapotok felszámolására. A teljes beadványt ide kattintva lehet elolvasni.