Megválasztották az új EP-elnököt

Megválasztották az új EP-elnököt

Frissítés: David-Maria Sassoli baloldali olasz képviselőt választotta az Európai Parlament új elnökének - jelentette be Antonio Tajani, a testület leköszönő elnöke.

A szociáldemokrata David-Maria Sassoli lett az Európai Parlament elnöke | Alfahír

Az olasz szociáldemokrata David-Maria Sassolit választotta elnökévé az Európai Parlament (EP) szerdán. A strasbourgi plenáris ülésen a második fordulóban érvényesen leadott 667 szavazatból Sassoli 345-öt kapott. Megválasztásához abszolút többségre, vagyis legalább 334 voksra volt szükség. A megbízatás két és fél évre szól.

Korábban írtuk

Első körben nem sikerült megválasztani az Európai Parlament új elnökét szerdán, a 751 fős testület délelőtti strasbourgi ülésén - értesült a 168óra.

Négy jelölt verseng a tisztségért,

  • a német Ska Keller, zöldpárti EP-frakció társelnöke,
  • a spanyol Sira Rego, a szélsőbaloldali GUE/NGL frakció indított,
  • az olasz David-Maria Sassoli, az Európai Demokraták és Szocialisták Progresszív szövetsége (S&D) nevében
  • és a cseh Jan Zahradil, akit a konzervatív Európai Konzervatívok és Reformisták látna szívesen a jelenlegi EP-elnök, Antonio Tajaniutódjaként.

A szerda délelőtti első szavazáson egyikük sem kapott többséget. Ehhez 50 százaléknyi plusz egy szavazat kellett volna, a 662 érvényes szavazatból 332, azonban

  • David-Maria Sassoli 325-öt
  • Jan Zahradil 162-t
  • Ska Keller 133-at
  • Sira Rego 42-t szerzett.

Kétes, nem édes, és azt sem látni még pontosan, hogy kié ez a győzelem | Alfahír

Napi jegyzet - Napokig tartó színfalak mögötti viaskodás után úgy néz ki, végre kompromisszumos javaslat született az uniós csúcspozíciók betöltéséről. Azt még nehéz megmondani, hogy kik ennek a közvélemény előtt rejtve lezajlott gladiátorharcoknak a valódi győztesei és a vesztesei, ráadásul előbb az Európai Parlamentnek is rá kell bólintania az Európai Bizottság elnöki pozíciójára tett javaslatra.