Demeter Márta: meg fogom szavazni a mentelmi jogom visszavonását!

Demeter Márta: meg fogom szavazni a mentelmi jogom visszavonását!

Ahogy arról beszámoltunk, Polt Péter kezdeményezte Demeter Márta mentelmi jogának felfüggesztését, igaz erről az LMP frakcióvezető-helyettese is csak a sajtóból értesült. A legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményére hivatkozott. Szerintük ugyanis azzal, hogy a képviselő egy írásbeli kérdést tett fel arról, hogy egy katonai repülőgépen a miniszterelnök lánya utazott-e, a törvényi kötelezettségét megszegve, közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki. Ez pedig visszaélés bűntettének megállapítására lehet alkalmas. 

Demeter Márta az Alfahírnek elárulta, nem lepte meg az Orbán Flórás-történet folytatása, hiszen Orbán Viktor korábban minden ellenfelének megígérte a leszámolást. 

De mivel teljesen törvényesen jártam el, ennek tudatában állok bármilyen eljárás, vizsgálat elé elé - fogalmazott a politikus, hozzátéve, az világos, hogy a parlament ki fogja adni a mentelmi jogomat, de azt én is meg fogom szavazni, és a bíróság előtt is megvédem az igazamat.

A képviselő egyébként felhívta a figyelmet azokra a sajtóperekre, amelyeket pont azért nyert meg, mert a bíróság sem értett azzal egyet, hogy minősített adatokat hozott volna nyilvánosságra (ezt egyébként a Honvédelmi Minisztérium tette meg, amikor a katona szenzitív adatait a sajtóban bemutatta). De felidézte azt is, hogy az illetékes hatóság gyakorlatilag semmit nem tett, amikor Demeter Márta elhunyt édesanyjáról szivárogtak ki dokumentumok a Honvédkórházból egy kormányzati lejáratóhadjárat érdekében. 

A bíróság szerint hazugság volt, hogy Demeter Márta nemzetbiztonsági titkokat hozott volna nyilvánosságra | Alfahír

Újabb érdekes fordulattal gazdagodott Demeter Márta ügye azzal a titokzatos ciprusi katonai repülőgéppel kapcsolatban, ugyanis az LMP közlése szerint a politikus másodfokon is pert nyert a kormánypárti Origoval szemben;

Sőt, Schiffer András szerint az ügyészség ezzel persze be is égette a kormánypropagandát, amelyik eddig arról harsogott, hogy Demeter Márta minősített adatokat hozott nyilvánosságra: ha így lett volna, nem hivatali visszaélés miatt folyna az eljárás. 

Az ügyvéd a Facebook-oldalán így reagált a hírre:

"Az persze még egy szép feladvány lesz a vádhatóság számára, hogy - a váderedményességet is kockára téve- a "jogtalan hátrány okozását"/"jogtalan előny szerzését" valamilyen módon alátámassza. Mindenesetre nem emlékszem arra, hogy az elmúlt évtizedben, hivatali visszaélés miatt, egyetlen politikus ellen is vádat emelt volna az ügyészség. Nyilván azért nem, mert senki nem élt vissza hivatali helyzetével annak érdekében, hogy tízmilliárdokat pakoljon arrébb. Vagy nem."

Előzmény

Fideszes képviselők még októberben feljelentették Demeter Mártát, miközben azt követelték, hogy pártja hívja őt vissza a tisztségeiből, novemberben a lakájmédia már arról cikkezett, hogy az ügyészség is nyomoz ellene. Idén januárban Kövér László házelnök elintézte, hogy visszavonják a NATO parlamenti közgyűlési tagságát, és februárban már nemzetbiztonsági kockázattá is minősítették Demeter Mártát, így elmondhatta magáról azt a kétes dicsőséget, hogy 1990 óta ő az első olyan képviselő, akit kizártak egy parlamenti bizottságból.