A "működő kommunizmus": több ezer embert tettek el láb alól a venezuelai Lenin-fiúk

A "működő kommunizmus": több ezer embert tettek el láb alól a venezuelai Lenin-fiúk

Több ezer ember, elsősorban fiatal férfi meggyilkolásáért lehetnek felelősek azok a venezuelai halálbrigádok, amelyek egy ENSZ-jelentés szerint Nicolás Maduro elnök megbízásából járják a kommunista országot, a hőn szeretett vezér politikai ellenfelei után kutatva.

A csütörtökön nyilvánosságra hozott iratok szerint a "bolivári álom" földjén is hódít a legszebb kommunista hagyomány, miszerint

a rendszer ellenségeit mindenféle tárgyalás vagy jogi eljárás nélkül, fizikailag kell megsemmisíteni.

A módszer nem vall túlzott kreativitásra: a venezuelai biztonsági erők ad hoc terroralakulatai általában otthonukban rontanak rá a dél-amerikai kommunizmust annyira nem preferáló honpolgárokra, agyonlövik őket, majd úgy állítják be a helyzetet, mintha az áldozatok ellenszegültek volna a letartóztatásnak.

A Deutsche Welle közlése szerint Caracas csak a tavalyi évben 5287 olyan esetről számolt be, ahol a hivatalos indoklás szerint a hatóságok azért végeztek a letartóztatni kívánt "bűnözőkkel", mert azok szembeszálltak a hatóságokkal. 2019-ben már most 1569-re rúg az ilyen esetek száma.

A Különleges Intézkedési Erők (FAES) brutális akcióiról több mint 20 venezuelai család tett vallomást az ENSZ munkatársainak. Az áldozatok hozzátartozói arról számoltak be, hogy a halálbrigádok rendszám nélküli, fekete autókkal érkeztek a kiszemelt ingatlanokhoz. A símaszkos brigantik mindenféle figyelmeztetés nélkül megrohanták a házakat, lakásokat, majd

a fiatal férfiakat elkülönítették és szemrebbenés nélkül kivégezték.

A szemtanúk szerint ezután a FAES gorillái drogot és/vagy fegyvereket helyeztek el a helyszínen, leadtak egy-két lövést, hogy a tűzharc látszatát keltsék, majd a nők és lányok inzultálása után, sok esetben különféle értéktárgyakkal együtt távoztak.

A jelentés szerint a halálesetek közvetlenül Nicolás Maduróhoz köthetők, az elnök ugyanis igyekszik politikai ellenfeleit és a kommunista rendszer ellenségeit közönséges bűnözőknek beállítani, akikkel szemben indokolt a kíméletlen rendőri fellépés.

A venezuelai kormányzat élesen kritizálta az ENSZ jelentését, ami a hivatalos álláspont szerint "se nem objektív, se nem pártatlan", és "kirívó módon a negatív vallomásokra helyezi a hangsúlyt, míg elhallgatja vagy kisebbíti az emberi jogok előmozdítását szolgáló intézkedéseket".

Caracas szerint a dokumentumban "számtalan tévedés, hiba, pontatlanság, kontextusból kiragadott tény és téves következtetés" található.

Az évek óta politikai, társadalmi és gazdasági válságok sorozatában vergődő kommunista ország vezetéséről ugyanakkor nem nehéz elképzelni, hogy hasonló módszerekhez nyúljon, amikor egyre forróbbnak érzi lába alatt a talajt.

Maduro: a CIA-nak dolgozott a volt hírszerzési vezető | Alfahír

A venezuelai hírszerzés (SEBIN) volt vezetője, Manuel Cristopher Figuera tábornok az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) dolgozott - jelentette ki a dél-amerikai ország elnöke, Nicolás Maduro helyi idő szerint pénteken.