23 millióval drágulnak a faátültetések a Városligetben, mert Ligetvédők

A ligetvédő aktivisták tevékenységére hivatkozva emelte a faátültetési munkálatok árát a Galapagos Zoo Service nevű cég, mellyel a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. még 2017 májusában szerződött le az útban lévő fák áttelepítésére.

A kivitelező most 23 millió forinttal megdrágította az eddigi szerződést,

írja a 444, mivel a cég szerint a ligetvédők tiltakozásai miatt a szerződésben rögzítettekhez képest eltérő módon kellett elvégezni a munkát.

Ez nagyjából azt takarja, hogy el kellett hárítani a tüntetések miatt keletkező munkavégzési akadályokat, illetve fokozott személy-, vagyon-, munka- illetve balesetvédelmi intézkedésekre volt szükség.

A 444 emlékeztet, hogy az aktivisták azért próbálják megakadályozni az építkezések miatt útban lévő, több százéves fák áttelepítését, mert szerintük az ilyen idős növények esetében már mindenképp pusztulással végződik az átültetés.

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent értesítésben azzal indokolják az áremelést, hogy

"a hivatkozott civil demonstráció – amelynek jövőbeli folytatódása sem zárható ki – olyan körülmény, amelynek bekövetkezését a Felek a Vállalkozási Keretszerződés megkötésekor, kellő gondossággal eljárva sem láthatták előre".

Érdekesség, hogy a ligetvédők tiltakozásai már 2016 tavaszán, vagyis a szerződés megkötése előtt bő egy évvel megkezdődtek a beruházások ellen, ám a többletköltségeket eredetileg nem sikerült belekalkulálni a szerződésbe.