„Meg tudom csinálni” - ismételgette magának a remegő Merkel

„Meg tudom csinálni” - ismételgette magának a remegő Merkel

Kikezdhetik az egészségi állapotáról szóló találgatások a kancellárságának utolsó időszakát.

Kikerülhetetlen kérdés lett Angela Merkel egészségi állapota, miután egy hónapon belül harmadszorra tört rá kontrollálhatatlan remegésroham a német kancellárra, akinek enélkül is nehéz időszakot kell elszenvednie a politikában utolsó hivatali ciklusának végéhez közeledve.

Angela Merkel legutóbb egy berlini ceremónián, Antti Rinne finn miniszterelnök mellett próbálta elfojtani újabb remegésrohamát.

 

 

A német kancellár stábja már a korábbi alkalmakkor is szűkszavúan, nem túl meggyőzően hárította el Merkel egészségi állapotára vonatkozó kérdéseket és spekulációkat. Maga a kancellár is igyekezett azt a benyomást kelteni, mintha említésre sem méltó esetekről van szó.

Először június 18-án kezdett el zavarba ejtően remegni egész testében, amikor Berlinben fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt. Merkel összeszorított szájjal, a saját kezébe kapaszkodva próbált sikertelenül úrrá lenni a remegésén a német himnusz közben. Akkor arra fogták a kancellár állapotát, hogy nagyon meleg volt, kevés vizet és sok kávét fogyasztott.

 

 

A második alkalomra június 28-án került sor légkondicionált körülmények között, amikor egy eseményen bemutatta az új német igazságügyi minisztert. Ennél az esetnél is a saját kezébe kapaszkodott Merkel, a stábja által felajánlott vizet viszont nem fogadta el. Ezzel lényegében cáfolta azt a magyarázatot, hogy a folyadékhiány okozná a remegésrohamait. A rövid időn belül bekövetkező harmadik nyilvános eset után nem is nagyon hihető, hogy erről lenne szó.

 

 

„Jól vagyok, ahogy a remegések jöttek, úgy el is múlnak majd”

- jelentette ki előzőleg újságíróknak. Merkel még szerdán, Ulrike Demmer helyettes kormányszóvivőn keresztül szintén közölte, hogy jól van, majd egy sajtótájékoztatón is megismételte: jól van és nem kell aggódni.

Ezt azonban már egyre kevésbé hiszik el Németországban, noha a kancellár minden ilyen remegésroham után a saját lábán hagyta el a protokolláris, illetve nyilvános sajtóeseményeket.

Az elmúlt években is előfordult már, hogy a kancellárnak egészségügyi problémái adódtak, de egyik sem adott okot hosszú távon aggodalomra. 2014-ben a leesett vérnyomása miatt kellett Merkelnek félbeszakítania egy televíziós interjút, három éve pedig a mexikói párás meleg idő következtében dehidratálódott.

A német sajtó állandó témája lett Merkel egészségi állapota

Az Antenne Bayern rádió felkérésére egy szájról olvasó szakértő, Judith Harter megállapította, hogy a legutóbbi remegéséről készült felvételen Merkel azt mondogatta magának, hogy Ich schaffe das, vagyis „meg tudom csinálni”, „menni fog”, „megbirkózom vele”. Ezt követően a kancellár láthatóan összeszedte magát.

A német állam biztonságáért felelős alkotmányvédelmi hivatal volt vezetője, Hans-Georg Maassen a Twitteren csütörtökön azt írta: egy kormányfő egészségügyi állapota nem magánügy, az embereknek Németországban joguk van tudni, hogy a kormányfő még mindig megfelelő egészségi állapotban van-e ahhoz, hogy a hivatalát teljes erejével betöltse.

 


Dietmar Bartsch, a Baloldal (Die Linke) frakcióvezetője a Twitteren azt írta: Merkel politikáját lehet és kell is kritizálni, ezt teszi a Baloldal is, a kancellár legutóbbi remegése miatti káröröm azonban visszataszító.

A Stuttgarter Zeitung kormányzati körökből úgy értesült, nem fizikai, hanem pszichológiai okai lehetnek a legújabb remegésrohamnak, Merkel még nem dolgozta fel az első eset emlékét. Merkel is azt mondta egy szerdai sajtótájékoztatón, hogy egy „feldolgozási időszakban” van, ami még nem ért véget, de jól halad.

Willi Butollo pszichológus a Bildnek azt mondta, valóban létezik ilyen pszichológiai jelenség. Nem trauma, hanem fokozott érzékenység, mivel nyomás alatt van és számít arra, hogy újra megtörténik az eset. Merkel egyébként jövő héten - július 17-én - lesz 65 éves.

Wolfgang Nowak, a kancellária korábbi vezető tanácsadója a Die Weltnek azt mondta: Merkelnek pár hétre szabadságra kellene mennie, mert ha a kormányfő gyengeséget mutat, az bizonytalanságot kelt az emberekben és így a politikában is.

A Mitteldeutsche Zeitung megfogalmazása szerint Merkel számára nehezebb lehet feldolgozni a kívülről is látható gyengeséget. Régóta arra képezte magát, hogy ne mutasson gyengeséget. Ez legitim egy vezető politikus számára, akit pártvezetői és kancellári karrierje elején brutálisan támadtak olyan külsőségek miatt, mint akár a frizurája. A betegség politikai üggyé válik, ha nem bizonyos, hogy a politikus a feladatait teljes energiával tudja teljesíteni miatta.

Merkelt inkább már leültették?

A Twitteren közben villámgyorsan terjed, hogy egy újabb hivatalosan eseményen, Angela Merkel ülve látható Mette Frederiksen dán szociáldemokrata kormányfővel, akinek pártja nemrégiben megnyerte a dániai parlamenti választást. A német twitterezők egy része szerint egyértelműen Merkel egészségügyi problémáit palástolták azzal, hogy a két politikus székeken foglalt helyet a ceremónia alatt.