Ungár Péter: Nem elégséges az ápolási díjat szabályozó szempontrendszer módosítása

Ungár Péter: Nem elégséges az ápolási díjat szabályozó szempontrendszer módosítása

Az LMP országgyűlési képviselője, Ungár Péter szerint Alapvetően előremutató és pozitív lépés, hogy az EMMI módosította a gyermekek otthongondozási díját (GYOD) szabályozó szempontrendszert. 

Az ellenzéki párt képviselője úgy fogalmazott, hogy

az autizmus spektrumzavarral elő gyermekek szempontjainak eddigi figyelembe nem vétele viszont rengeteg bizonytalanságot és elkeseredettséget okozott az érintett szülőknek. Sajnálatos, hogy bő fél évet kellett várni az új rendeletre, továbbá az is, hogy az EMMI politikai hisztériakeltésnek nevezte a megfogalmazott kritikákat.  
 

Leszögezte azonban, hogy az új rendelet továbbra sem veszi figyelembe azokat a gyermekeket, akik ugyan eltérő mértékben, de képesek önellátásra, azonban állapotuknál fogva állandó felügyeletre szorulnak. Az ilyen állapot is az egyik szülő munkaerőpiacról való kiszorulását eredményezi, aminek pótlására jött létre elviekben a GYOD.

Hozzátette, hogy

szomorú, hogy a rendelet módosításakor azokra a gyermekekre sem gondoltak, akik ugyan önellátóak, de krónikus vagy ritka betegségük, állapotuk miatt veszélyt jelent számukra az iskolai környezet, így otthongondozásra szorulnak.

Ungár Péter kiemelte, hogy elvárja, hogy az EMMI a rendelet további módosításáról egyeztessen az érintett szervezetekkel, és ne csak a kormányközeliekkel. Továbbá figyelmébe ajánlja a kormányzatnak, hogy a GYOD megítélése nem csak pontrendszer alapú lehet, hanem diagnózis alapú is.