Kína azt akarhatta, hogy a magyar kormány támogassa az ujgurok kényszertáborokba zárását

Kína azt akarhatta, hogy a magyar kormány támogassa az ujgurok kényszertáborokba zárását

Sikerült kimaradnia a Kínában élő muszlim kisebbség, az ujgurok helyzete körül kibontakozó, nemzetközi konfliktusból a magyar kormánynak

- írja a kormánypárti Magyar Nemzet.

Múlt hét szerdán 22 állam (például: Nagy-Britannia, Németország, Svájc, Japán) ENSZ nagykövete írt levelet az Emberi Jogi Tanácsnak az ujgur kisebbséggel kapcsolatos kínai bánásmód miatt. Kínában az ujgurokat az ország nyugati részén található Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen átnevelő táborokba zárják, nem hivatalos információk szerint egymillió embert tartanak fogva és próbálnak jó kommunistává nevelni. 

Peking azt mondja, hogy ez a terrorizmus elleni harc része és az iszlám szeparatizmust akarják megfékezni. A 22 állam nagykövetének nyílt levelére Peking 37 szövetségest vonultatott fel, akik a kormány intézkedései mellett álltak ki, köztük olyan emberi jogi nagyságokat találunk, mint Észak-Korea, Szaúd-Arábia, Oroszország vagy épp Mianmar.

A Magyar Nemzet sajtóinformációkra hivatkovza azt írja, hogy a magyar kormány egyik dokumentumot sem írta alá, pedig Kína próbálkozott azzal, hogy Budapestet is maga mellé állítsa a kérdésben. Vang Ji kínai külügyminiszter múlt héten járt Magyarországon, a lap szerint itt is szóba került az ujgurokkal kapcsolatos magyar álláspont.