Elhunyt Heller Ágnes

Elhunyt Heller Ágnes

Pénteken kora este, 90 éves korában elhunyt Heller Ágnes filozófus. A 444.hu úgy tudja, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) balatonalmádi üdülőjének vendége volt, és úszni indult, de a vízből már nem tért vissza, hiába vártak rá.

A lap idézi a német közszolgálati tévé régiós tudósítójának, Andrea Beer-nek Twitter-üzenetét is, melyben arról ír, az 1929-es születésű, 90 éves Heller Ágnes elhunyt.

A filozófus az MTA rendes tagja volt, emellett Széchenyi-díjjal is kitüntették.

A hírt az MTA is megerősítette az MTI-nek küldött közleményében. Jelezték azt is, hogy temetéséről a családja gondoskodik.

Az MTI kérdésére a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte: péntek délután bejelentés érkezett, hogy egy holttestet találták a Balatonban, "a Balatonalmádi előtti vízterületen".

Az esettel kapcsolatban a rendőrök az idegenkezűséget és a bűncselekmény gyanúját kizárták, az ügyben közigazgatási hatósági eljárás indult.