Orbánék többet költenek sportra, mint a tudományra

Orbánék többet költenek sportra, mint a tudományra

Kinek mi a fontos...

Jövőre már több pénzt kap a költségvetésből a sport-, mint a tudományos akadémiai hálózat. Sporttámogatásra háromszor többet költenek Orbánék, mint kutatásokra – írja a Népszava.

Összeállításában a lap rámutat, hogy a  2020-as költségvetés egyik nagy vesztese a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Míg a köztestület idén még 103,6 milliárd forintból gazdálkodhat, addig jövőre - a kutatóintézetek elvonása és projektek kifutása miatt - már csak 17,1 milliárd forint jut rá.

Ezzel szemben a sportakadémiák többet kapnak: a Népszava számítása szerint az elfogadott költségvetésből kerek tízmilliárd jut rájuk, ami a tavalyi összeg kétszerese. Egy külön soron további 9,1 milliárd forint szerepel, amit a kormány javaslata alapján az „országos sportági szakszövetségek akadémiai rendszerének kialakítására, továbbá a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) feladatainak támogatásra” különítettek el.

A Népszava arra hívja fel a figyelmet, hogy a sportakadémiák költségvetési támogatása ezzel még nem ér véget. Jelentősen részesednek ugyanis a társasági adó (tao) sportcélú felajánlásaiból is, és ebből akár újabb tízmilliárdot szívhat fel a sportegyesületek utánpótlási rendszere.

A lap összeállítása szerint, ha a teljes sportra való költekezést vetjük össze a tudományra adott pénzzel, akkor is a tudomány finanszírozása marad alul.