Még döntésre vár Nagy Blanka jelöltsége Kiskunfélegyházán

Még döntésre vár Nagy Blanka jelöltsége Kiskunfélegyházán

Először a Hír TV közölt arról hírt belső szocialista levelezésekre hivatkozva, hogy a kiskunfélegyházi MSZP támogatásáról biztosítja a képviselő-jelöltségre pályázó, frissen érettségizett Nagy Blankát. Az Index megkérdezte erről Kunhalmi Ágnest, az MSZP országos választmányának elnökét, aki a hírportálnak elmondta: minden jelölt akkor biztos, amikor az idevágó döntésükről a helyi pártszervezetek bejelentést tesznek.

Kunhalmi Ágnes szerint az MSZP az ország minden egyes önkormányzati választási polgármester- és képviselőjelöltről hasonló döntést hoz, ugyanakkor minden esetben a helyi alapszervezeteik által felterjesztett jelöltekről van szó.

Az Index információi szerint Nagy Blanka függetlenként való, ám az MSZP által megnevezhető jelöltek „kvótáján” történő indulását egyelőre a kiskunfélegyházi ellenzéki összefogás több résztvevő pártja sem vétózta meg. Hivatalos alapszervezeti döntések azonban még nem minden esetben születtek, ez is oka lehet a bejelentés elhúzódásának.

A hírportál úgy tudja: Kiskunfélegyházán több párton kívüli jelölt lesz, és egy helyi egyesület zászlaja alatt alakul a Mi Hazánk kivételével valamennyi ellenzéki pártot felölelő összefogás.