Kovács Zoltán: Orbán csak olyan kérdésre válaszol, amelyből nem süt eleve az elfogultság

Kovács Zoltán: Orbán csak olyan kérdésre válaszol, amelyből nem süt eleve az elfogultság

Az államtitkár szerint az, hogy az ellenzék képes-e versenyképes ötleteket hozni egy vitára, az alapvetően nem a Fidesz problémája.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár - aki nem sűrűn szólal meg nem kormánypárti lapoknak - rövid interjút adott a Népszavának.

A lap kérdésére, hogy Orbán Viktor miért nem ad interjút kormánykritikus médiumoknak, azt mondta: az értelmes párbeszédnek vannak feltételei, ilyen például, hogy

„a magát kormánykritikusnak tartó sajtó tudjon olyan kérdést feltenni, amelyből nem süt eleve az elfogultság.”

Kovács Zoltán szerint nyolc-kilenc év tapasztalata alapján azt mondhatja: ez nem csak idehaza, de nemzetközi szinten sincs másként.

A Népszava emlékeztette rá az államtitkárt, hogy több alkalommal is elmondta a tusnádfürdői pódiumbeszélgetésén: szükség van a vitára, Tusnádfürdőn azonban mégis alig voltak ellenzéki politikusok, kormánykritikus megszólalók.

„Ez kinek a hibája?”

- kérdezett vissza Kovács Zoltán, majd hozzátette:

„Vitát folytatni olyan emberekkel és felfogásokkal lehet, amelyek versenyképesek.”

Ezután kifejtette, érdekesnek látja azt a felfogást, miszerint nekik szégyenkezniük kellene három egymást követő kétharmados győzelem és „egy magabiztos politikai credo birtokában”.

Úgy fogalmazott:

„Az, hogy az ellenzék képes-e versenyképes ötleteket hozni egy vitára, az alapvetően nem a Fidesz problémája.”

Kovács Zoltán nem gondolja azt, hogy a kormánypártok bárkiben el tudnák, vagy el akarnák nyomni a kreativitást.

„Ráadásul bocsánat, de marhaság, amire a kérdés vonatkozott: több vitában is itt voltak az ellenzék képviselői is, az pedig hazugság, hogy az ellenzéknek nincs fóruma, felülete a saját véleményének közvetítésére”

- vélekedett az államtitkár.