Állami hitel segíthet a NER-nek felvásárolni a T-Systems-t

Állami hitel segíthet a NER-nek felvásárolni a T-Systems-t

50 milliárd forint lehet a T-Systems ára, és ezzel 200 milliárd forintnyi forgalom is új kezekbe kerülhet – írja az Index. A cikk szerint a finanszírozás döntően az MNB vállalati kötvényprogramjával, kisebbrészt saját részvényekkel vagy bankhitellel történhet.

A lap emlékeztet arra, hogy a Magyar Telekomot sem kell félteni, ha a kormánnyal való együttműködésről van szó, elég csak az Origóra gondolni, amit lényegében eladtak a Fidesznek, és azóta komolyan vehető újság helyett csak bugyuta propagandakiadványként üzemel.

A távközlési terjeszkedés azonban nagyobb falat, a 4iG-nek akkor sincs rá pénze, ha minden nap megnyer valamilyen állami megrendelést.

A vásárláshoz ezért jól jöhet a Magyar Nemzeti Bank vállalati kötvényprogramja, amelyben az MNB összességében 300 milliárd forint erejéig, akár a vállalatok által kibocsátandó kötvénymennyiség 70 százalékát, de cégenként legfeljebb 20 milliárd forintot hajlandó maga lejegyezni.

Eközben a Jobbik a Nemzetbiztonsági Bizottság elé vinné a T-Systems felvásárlásának ügyét a cég korábbi adatszivárgásai és a mostani, Fidesz-közeli akvizíció miatt. A párt azt is kezdeményezi, hogy egy független szakértői csoport világítsa át a Nemzeti Választási Iroda informatikai rendszerét, ami szintén ide tartozik.