Volt fideszes alpolgármester: "Nagyon szar érzés 21 év után azt mondani, hogy rosszul csináltuk itt helyben a Fideszt"

Volt fideszes alpolgármester: "Nagyon szar érzés 21 év után azt mondani, hogy rosszul csináltuk itt helyben a Fideszt"

Galbács Mihály kitálalt a gyulai városvezetés mutyijairól.

Igazán belemenős videónyilatkozatot tett a Partizánnak Gyula volt alpolgármestere, jelenleg mezei fideszes önkormányzati képviselő, Galbács Mihály, aki a napokban azzal kavart nagy port, hogy levélben fordult Orbán Viktorhoz és a kormánypárt felső vezetéséhez. Az ok: szerinte az augusztus 20-a alkalmából kitüntetett Görgényi Ernő polgármester tisztességtelen üzleti mutyikat folytat a város kárára.

A városvezetés és a gyanús üzleti körök között már családi-személyi összefonódás is van Galbács szerint, aki szerint az együttműködés résztvevői a gyulaiak rovására gazdagodnak, a folyamatok fölött pedig semmiféle ellenőrzési lehetősége vagy jogköre nincs a képviselő-testületnek:

"A két alpolgármester és a polgármester úgy zárja a dolgot, hogy abba senki se tudjon belelátni, és a frakció se beszéljen bele."

Galbács, aki saját bevallása szerint nem tudja, hogy Fidesz-tag-e még, de annak érzi magát, elmondta, hogy 2010 előtt a város lakosságának nagyobb beleszólása és kontrollja volt a közpénzek elköltése kapcsán, mára ez a helyzet azonban megváltozott:

"Tudatosan úgy épült a rendszer, '10 óta, hogy most már a város nem tud beleszólni, hogy mit csináljon, mennyiért csinálja, és a testület csak arra hivatott, hogyha a kivitelező azt mondja, hogy még mér hozzá 100 milliót, akkor rábólint."

A volt alpolgármester rávilágított, hogyan is működik a gyulai, és valószínűleg az ország összes fideszes vezetésű önkormányzata:

"Aki ezt nem akarja, az kívül találja magát. Olyan kényszerpályán vannak régi fideszes képviselők, akik nem is tudnak kiszállni ebből a mókuskerékből, azt kell tenniük, amit előírnak nekik: azt hívják meg a pályázatra, akit mondanak, annyiért csinálja meg a kivitelező, amennyiért ő gondolja, nincs olyan, aki ezt érdemben kritizálhatná. Ha az ember szt szóvá teszi, a testület leszavazza."

Az önkormányzati politikus szerint a mostani rendszernek nem jó egy jól képzett képviselő, mert az kérdéseket tesz föl, a jelenlegi vezetés pedig irtózik a kérdésektől, és csak gombnyomogatókra van szüksége. Úgy látja, hogy Görgényi Ernő emberileg is megbukott, mivel ma már a saját hasznát előrébb valónak tartja a város érdekeinél:

"A városban azt mondják, 10 százalék Görgényié, 20 százalék pedig megy a többinek és abból is kap Görgényi."

Hozzátette: ha a helyi Fidesz nem hajlandó változtatni a dolgokon, akkor ő függetlenként indul ősszel az önkormányzati választáson.

Galbács szerint továbbá

"elég szégyen, hogy vannak olyan gazdasági érdekkörök, amelyek nem tisztességesen, valószínűleg nem tisztességesen, nem a játékszabályok szerint nyerik és végzik a feladatukat, és ehhez asszisztál egy testület - jóhiszeműen vagy félelemből, ezt nem tudom".

Az miniszterelnöknek küldött levéllel kapcsolatban elmondta: Orbán Viktor titkársága annyit jelzett vissza, hogy illetékességből továbbította az anyagot, többek között Kovács József országgyűlés képviselőnek, akinek a körzetéhez Gyula is tartozik, és akitől valószínűleg Görgényi tudomást szerzett párttársa akciójáról. Galbács hozzátette:

"Az se vet jó fényt rájuk, hogy ez a dolog kipattant, nem tudták elfojtani. A fölső Fidesz-vezetés szempontjából ők bűnösök, mert nem tudták úgy intézni a dolgokat, hogy ez ne kerüljön ki a nyilvánosság elé."

Az önkormányzati képviselő eléggé kiábrándult hangnemben nyilatkozott arról, milyen volt belátnia, hogy nem tisztességesen mennek a dolgok:

"Nagyon szar érzés 21 év után azt mondani, hogy rosszul csináltuk itt helyben a Fideszt. Ha valaki valamiért küzdött és hajtott, és rájön, hogy mások is küzdöttek, hajtottak, csak közben elnehezült a zsebük, tele van arannyal, és akkor nem tudnak velünk úgy futni a csatába."

A teljes videó itt tekinthető meg:

!(youtube-video://01k2p_RyXxk)

Galbács Mihály egyébként 1998 óta tagja a gyulai Fidesznek, előtte 1966-tól a KISZ, 1976-tól pedig megszűnéséig az MSZMP tagja volt.

Gyula volt fideszes alpolgármestere kiakadt: azt állítja, hogy le vannak zsírozva a közbeszerzések

Egy volt fideszes politikus hosszú dokumentumban részletezte Gyula város politikai-gazdasági viszonyait, valamint egy a helyi vezetéssel állítólag együttműködő üzleti kört leplezett le. A levelet a Fidesz vezetőinek, köztük Orbán Viktornak szánta, de végül eljutott az Indexhez is. A gyulai fideszes polgármester rágalmazás miatt tett feljelentést.