19 nap után kiköthetett Lampedusa szigetén az Open Arms migránshajó

19 nap után kiköthetett Lampedusa szigetén az Open Arms migránshajó

Kikötött kedden késő este a szicíliai Lampedusa szigetén az Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) hajója, a még rajta maradt 83 migráns pedig partra szállt.

Ezzel véget ért a bevándorlók tizenkilenc napig tartó kálváriája. Amikor éjjel befutott a hajó, a migránsok üdvrivalgásban törtek ki, megölelték egymást, táncra perdültek és dalra fakadtak, a kikötőben sokan tapsoltak. A bevándorlók és az önkéntesek a Bella Ciao olasz partizándalt is elénekelték.

A szárazföldre lépőket rögtön a helyszínen orvosi vizsgálatnak vetették alá, majd kisbuszokkal szállították őket a legközelebbi befogadó központba.

Luigi Patronaggio - az Olaszországba érkező migránshajókkal foglalkozó - agrigentói ügyész kedd délután az Open Arms hajóján felmérte a tizenkilenc napja a fedélzeten tartózkodó emberek helyzetét. Ezt követően elrendelte a civil hajó lefoglalását és a migránsok evakuálását. A járműnek még két hétig a kikötőben kell maradnia, amíg be nem fejeződik a történtek hátterét tisztázni hivatott vizsgálat.

Az Open Arms hajója augusztus elsején vette fedélzetére a több mint százhúsz fős csoportot. A jármű kezdetben az olasz tengerekkel határos nemzetközi vizeken, majd Lampedusától alig 800 méterre várakozott. A spanyol kormány még vasárnap bejelentette, engedélyt ad az Open Armsnak, hogy kikössön a partjainál. A hajót működtető segélyszervezet akkor közölte: nem tudják elfogadni az ajánlatot, mert tekintettel a "szélsőséges humanitárius vészhelyzetre", a fedélzeten tartózkodóknak azonnal partra kellene szállniuk, és nem jöhet szóba több napi hajóút.

Salvini azt javasolta Richard Gere-nek, hogy a villáiba fogadja be az illegális bevándorlókat

Matteo Salvini, az olasz Liga kormánypárt elnöke tudtára adta Richard Gere amerikai színésznek, hogyan tudna valójában segíteni az Open Arms nevű hajón lévő illegális bevándorlóknak, akiket Afrika partjainál mentettek ki, majd Olaszország felé vették velük az irányt.

Augusztus 14-én Róma városának közigazgatási bírósága Matteo Salvini belügyminiszter vonatkozó tilalma ellenére engedélyezte a spanyol civil szervezet hajójának, hogy az akkor még 147 migránssal a fedélzetén olasz területi vizekre lépjen. A törvényszék ítéletének indoklásában - orvosszakértői és pszichológiai véleményekre hivatkozva - megállapította, hogy a nemzetközi tengerjogi szabályozásba ütközött a belügyminiszter korábbi rendelkezése.

A migránsok helyzete kétségbeejtő volt, ezért az utóbbi napokban többen közülük a tengerbe ugrottak a hajóról, és úszva igyekeztek elérni az olasz partokat.