90 ember érintkezhetett sugárfertőzött sérültekkel az orosz atombaleset után

90 ember érintkezhetett sugárfertőzött sérültekkel az orosz atombaleset után

Több cikkben is írtunk az Oroszországban történt rejtélyes atombalesetről, melynek során egy nukleáris fegyver robbanhatott fel, ennek következtében öt ember meghalt és egy települést ki kellett üríteni:

Megint ijesztő hírek jönnek Oroszországból egy atombaleset után

Beszámoltunk róla, hogy augusztus 8-án, Északnyugat-Oroszországban történt egy rejtélyes detonáció, aminek következtében öt ember vesztette életét, megemelkedett a sugárzási szint, és egy orosz települést ki kellett telepíteni. Az amerikaiak szerint a nukleáris meghajtású Skyfall manőverező robotrepülőgép robbanhatott fel. Négy-tizenhatszorosára nőtt a gammasugárzás az Arhangelszk megyében augusztus 8-án fegyverkísérlet közben bekövetkezett baleset idején - közölte az orosz hidrometeorológiai szolgálat (Roszgidromet) kedden a honlapján.

A BBC-nek nyilatkozott két arhangelszki orvos, akik részt vettek a sérültek ellátásában. Azt mondták, hogy nem kaptak megfelelő védőfelszerelést és tájékoztatást, ezért attól tartanak, hogy a betegek kezelése közben sugárfertőzés érte őket. Ez így kísértetiesen hasonlít Csernobilhoz.

A két orvos hat sérülttel foglalkozott, akik legalább 90 másik emberrel kerültek kapcsolatba. Elmondásuk szerint azért nyilatkoztak a BBC-nek, mert nem akarják, hogy a jövőben újra megszegjék a biztonsági protokollokat.