Népességcsere? Több mint 10 milliárd forintot költ a magyar állam munkásszállók építésére

Népességcsere? Több mint 10 milliárd forintot költ a magyar állam munkásszállók építésére

Huszonöt település kapott jelentős állami támogatást "Munkásszállások kialakítása” központi munkaerőpiaci program címen a Nemzeti Foglalkoztatási Alaptól (NFA).

A kormányzati portálra augusztus 23-án feltöltött adatsorból kiderül, hogy az elmúlt két évben az állam igencsak bőkezűen pártolta a munkásszállók építését. Az eddigi hírek szerint "csupán" nyolcmilliárd forintot költött az állam munkásszállókra, mostanra viszont átléptük a bűvös tízmilliárdos határt is.

A két legnagyobb nyertes Debrecen és Miskolc volt, a két város másfél-másfél milliárd forintot kapott e célra, de kiemelkedőnek mondható Sajókeresztúr 776, Kecskemét 589, Tamási 447, vagy Szentgotthárd 404 milliós támogatása is.

Mellettük többek között olyan települések részesültek 100 és 300 millió forintos támogatásokból, mint Mórahalom, Zalaegerszeg, Újszentiván, Orosháza, Veszprém, Mosonmagyaróvár, Füzesgyarmat, Marcali, Bóly.

A teljes listát itt találja.

Mint ismert, bár a kormányzat igyekezett elsunnyogni az építkezéseket, egyre több településről derült ki, hogy egy-egy elhagyott laktanya vagy kollégium épül át külföldi vendégmunkásokat fogadó szállóvá.

Ilyen volt például a kecskeméti (amiről lapunk és az N1TV számolt be először):

Kecskemétre is jöhetnek az ukránok?

A nyugatra való kivándorlás miatt hazánkat sújtó munkaerőhiány felszámolására az ország egyre több pontjára hívnak be ukrán és más külföldi vendégmunkásokat dolgozni. Helyiek szerint félő, hogy Kecskemét sem lehet ezalól kivétel. A magyarországi Mercedes-gyárnak is otthont adó város egyszerre több nagyberuházást is folytat.

Korábban megírtuk, hogy Egerben 500 millió forintból épül a szálló, amiből mintegy 300 millió forint az állami támogatás:

"Szégyen!" - Egerben 500 millió forintból épít munkásszállót az önkormányzat, de kinek?

Továbbra is dübörög Magyarországon az államilag támogatott vendégmunkás-biznisz. Most Egerben jelentette be a Fidesz által támogatott polgármester, Habis László, hogy háromszázmillió forintos kormányzati támogatással, félmilliárd forintból több mint százszemélyes munkásszállót alakítanak ki Egerben: 1440 négyzetméteren 111 ember szálláshelyének kialakítását tervezik, az épületegyüttest 2018-ban vásárolták meg a kormányzat munkásszálló-építési programjának 5 milliárd forintos keretösszegű forrásából.

De nagy port kavart az Orosháza üdülőövezetében, Gyopárosfürdőn épülő munkásszálló ügye is. A száz fő befogadására alkalmas épület 500 millió forintból épül, ebből 235 milliót Orosháza adófizetői állnak.

Munkásszálló Gyopárosfürdőn ukrán gazdasági migránsoknak

Százfős munkásszálló épül a festői szépségű orosházi Gyopárosfürdő üdülőövezetének tőszomszédságában. Az ingatlan lakói a város túlsó felén fekvő Linamar Hungary Kft. alkalmazottai lesznek. A munkaerőhiánnyal sújtott térségben az egyik legalacsonyabb a fizetés, tehát a cégnél vélhetően nem a magyar, hanem a munkát jóval alacsonyabb bérért vállaló ukrán munkásokat várják.

Természetesen a lista nem teljes. Állami támogatás nélkül is épülnek a munkásszállók, így például Újpesten, ott rögtön kettő is.

Ukrán nevek, cirill betűs feliratok - bejutottunk a vadonatúj háromemeletes újpesti migránsszállóba

Áprilisban komoly felháborodást keltett Újpesten, hogy a 2015-ben bezáratott Árpád Úti Kórházat migránsmunkások - főként ukránok - számára alakítják át szálláshellyé. A terv napvilágra kerülése igen kényelmetlenül érinti a fideszes városvezetést, Wintermantel Zsolt polgármester múlt héten egyenesen az önkormányzati rendészetet vetette be a tiltakozókkal szemben.

A külföldi vendégmunkásokat tehát emberhez méltó körülmények várják az újonnan épült vagy felújított szállókon. Sajnos azonban, épp a magyar melósokra nem jutott elég közpénz, így például a BKV munkásszállóján őket már ilyen állapotok várják:

Poloska, vizeletes matrac - borzalmas állapotok a BKV munkásszállóján

Csábító propagandafilmekkel és feltételekkel csalogatja leendő dolgozóit a BKV. A jelentkezők csak a szerződés aláírása után szembesülnek azzal, hogy az ígéretek esetenként köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Poloska, vizeletes matrac, nehezen viselhető szagok. Börtönökben is jobb körülmények uralkodnak, mint a BKV munkásszállóin - írja a Privátbankár.hu.

Az Alfahír a jobbikos Jakab Péter frakcióvezető szombat reggeli, az önkormányzati kampány kezdetéről és fontosságáról tartott sajtótájékoztatóján feltett kérdésére reagálva azt mondta: szomorúnak tartják, hogy

„migránsszállók építésére jut tízmilliárd forint, míg bérfelzárkóztatásra nem”.

Jakab szerint az önkormányzati választásoknak mára az is tétje lett, hogy épülhetnek-e országszerte a jelenleg is alacsony bérszínvonalat még jobban letörő ukrán és török vendégmunkásokkal teli migránsszállók, vagy sem. Hozzátette: ők inkább a magyar bérek felzárkóztatásában látják a megoldást, hogy mindenki a saját szülőföldjén boldogulhasson.